Komárom. A hónap folyamán jó állapotban lévő, használt tanszereket, tolltartókat, íróeszközöket, sportzsákokat, sportruhákat, tornacipőket és iskolatáskákat gyűjt a rászoruló iskolaköteles gyerekek részére a Komáromi Városi Hivatal szociális osztálya.
A rászorulók segítését várják a komáromiaktól
Komárom. A hónap folyamán jó állapotban lévő, használt tanszereket, tolltartókat, íróeszközöket, sportzsákokat, sportruhákat, tornacipőket és iskolatáskákat gyűjt a rászoruló iskolaköteles gyerekek részére a Komáromi Városi Hivatal szociális osztálya. Emellett folyamatosan várják a ruhaadományokat és egyéb használati tárgyakat is. Balázs Zsuzsanna szakelőadótól megtudtuk, már 1997 óta próbálja a város ilyen módon is segíteni a szociálisan rászoruló családok tanévkezdését. „Sajnos, egyre több az igény, mindenből jóval többre lenne szükség, mint amennyi holmi végül összegyűlik – mondta. – A kereskedők nemigen ajánlanak fel nagyobb mennyiségű árucikket, ezért elsősorban az egyéni adakozókra vagyunk utalva. Nagyon sokan kérnek tőlünk iskolatáskát, tornacipőt, és egyre többen keresik a munkaruhákat, köpenyeket is szakmunkástanuló gyermekük részére.” Anyagi lehetőségeihez mérten a városi hivatal tanszervásárlási utalvánnyal is kisegíti a rászorulókat, és már most többen érdeklődtek az étkeztetési hozzájárulás iránt. „A tavalyi tanévben közel 170 gyermek iskolai étkeztetéséhez járult hozzá a város, napi 15 koronával. Az erre vonatkozó igényléseket azonban csak szeptember folyamán fogadjuk” – tájékoztatott Balázs Zsuzsanna. Az adományokat a városi hivatal szociális osztályára, a Vársor út 3 alatt található 2-es számú irodába várják, naponta 8 és 12, valamint 13 és 15 óra között.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.