A nemzet szolgálatában

Rimaszombat. Holnap ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium.

Ebből az alkalomból a rimaszombati evangélikus és református egyházközségek és az egykori egyesült gimnázium jogutódja, a Tompa Mihály Református Gimnázium ünnepséget tart. A rendezvénysorozat 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a református templomban, majd a gimnáziumban 11.45 órakor megnyitják a Volt egyszer egy iskola című kiállítást. Ezt „Litteris et virtutibus – A tudománynak és az erkölcsnek” című jubileumi konferencia követi. A konferencián neves előadók (Kelemen László, Tőkéczki László, Dienes Dénes, Czenthe Miklós, B. Kovács István, Danis Tamás és Pelle Beáta) a protestáns oktatás és nevelésügy tárgykörében, valamint az Egyesült Protestáns Gimnázium történetéről tartanak előadást a 19. századi kezdetektől a gimnázium közelmúltbeli újraindulásáig. A tudományos tanácskozást az ünnepi alkalomra megjelentetett Iskola nyelvhatáron – Emlékezések az Egyesült Protestáns Gimnáziumra című könyv bemutatója követi, amelyet B. Kovács István szerkesztett és Erdélyi Géza püspök mutat be. Teret kapnak a diákpályázat legjobbjai is, este 19 órakor pedig a Városi Művelődési Ház színháztermében ünnepi hangverseny várja a közönséget. Az esti hangverseny előtt ünnepi beszédet mond Ujváry Zoltán egyetemi tanár. Az ünnepségre szeretettel várják az egykori gimnazistákat és a rimaszombati, illetve környékbeli érdeklődő közönséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?