A nagykürtösi lakók a múlt héten megszabadulhattak a nagy és nehezen elhelyezhető hulladékoktól, amelyeket a szeméttárolók mellé helyezhettek ki. Tavaly így összesen 170 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.
A nagykürtösi lakók a múlt héten megszabadulhattak a nagy és nehezen elhelyezhető hulladékoktól, amelyeket a szeméttárolók mellé helyezhettek ki. Tavaly így összesen 170 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.
Amint Erika Grega, a városi hivatal szóvivője a TASR-nek elmondta, a lakóknak csak annyi volt a dolguk, hogy a meghatározott időben elhelyezzék a hulladékot a tárolóknál, az elszállításáról már a város gondoskodott. „Főleg régi bútorokat, szőnyegeket, linóleumot és nem használt háztartási gépeket adtak így le" – magyarázta a szóvivő. „Amennyiben valakinek nem felelt meg a kijelölt időpont, az egész év folyamán lehetősége van ingyenesen leadni a hulladékot a város gyűjtőudvarában" – tette hozzá.
A város a napokban a szerves hulladékkal folytatja a takarítást. „A családi házak lakói egészen októberig kéthetente kihasználhatják ezt a lehetőséget" – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Hozzátette: az időpontok letelte után szigorúan tilos hulladékot kihelyezni a szeméttárolók mellé. „Emellett a téli karbantartás után a járdákon maradt só is a napokban kerül eltakarításra" – zárta.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.