A kanálisban kötött ki az autó, egy ember meghalt

Bogya. Halálos közúti baleset történt kedden reggel a komárom járásbeli községben.
A Škoda Favorit 35 éves sofőrje a főútra kihajtva figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadást előíró táblát, és a kereszteződésben nagy sebességgel nekihajtott az arra haladó autóbusznak.

Bogya. Halálos közúti baleset történt kedden reggel a komárom járásbeli községben.

A Škoda Favorit 35 éves sofőrje a főútra kihajtva figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadást előíró táblát, és a kereszteződésben nagy sebességgel nekihajtott az arra haladó autóbusznak. Az ütközés következtében az autó a kanálisba zuhant – tájékoztatta lapunkat Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrkapitányság szóvivője. A gépkocsivezető súlyos, 17 és 28 éves útitársa könnyebb sérüléseket szenvedett. A Favorit negyedik, 28 éves utasa a helyszínen szörnyethalt. Az autóbuszban egy utas könnyebben sérült. A buszvezető nem fogyasztott alkoholt, a Favorit sofőrjétől vért vettek az ittasság megállapítása céljából.

Az illetékes nyomozó testi sértés és általános veszélyeztetés vádjával indított eljárást; a tettes, ha bűnössége bebizonyosodik, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?