A dél-szlovákiai gazdákat is támogatná a magyar állam

Magyar Levente, Magyaror- szág gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bejelen- tette az új nemzetpolitikai program elindítását.HajdúszoboszlóA magyarországi fürdővárosban rendezte meg első konferenciáját és kiállítását a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

Magyar Levente, Magyaror- szág gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bejelen- tette az új nemzetpolitikai program elindítását.

Hajdúszoboszló

A magyarországi fürdővárosban rendezte meg első konferenciáját és kiállítását a Magyar Nemzeti Kereskedőház. A kiállításon, amelyen dél-szlovákiai termelők is részt vettek, bejelentették, hogy új nemzetgazdasági program indul, amelynek keretében a szlovákiai magyar gazdákat is támogatja a magyar állam.

A Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon mintegy 600 vállalkozó vett részt, közülük körülbelül 200-an a nagyközönségnek is bemutatkoztak. Magyar Levente, Magyarország gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bejelentette, hamarosan elindul a dél-szlovákiai kis- és középvállalkozók támogatási programja. „A kereskedőház hálózata átszövi a Kárpát-medencét, ezen keresztül folyósítjuk a rendkívüli támogatásokat” – közölte Magyar Levente. Hozzátette, valós megélhetési perspektívát kínálnának a vállalkozóknak, ezzel gátolva az elvándorlást és a kevésbé fejlett régiók további leszakadását. Magyar rámutatott, a program keretében eddig mintegy félmilliárd euró került a Kárpát-medence magyarlakta területeire. Az államtitkár elmondta, a többi régióhoz hasonlóan Dél-Szlovákiában is elsősorban a mezőgazdaságra fókuszálnak, amelynek domináns szerepe van a helyi gazdasági struktúrában. „Ha helyreállíthatjuk a piacokat, a feldolgozóipart, 21. századi mezőgazdasági termelési feltételeket teremthetünk a gazdáknak, és akkor akár százezer család is előbbre léphet” – magyarázta Magyar Levente. Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja fogja koordinálni a támogatások elosztását, amely stratégiai partnerként kapott felkérést a program irányítására. Menyhárt József pártelnök leszögezte, átlátható rendszeren keresztül döntenek a dotáció folyósításáról. „A vajdasági, a kárpátaljai minta alapján a közeljövőben alapítványon keresztül erősíthetjük a kis- és középvállalkozókat” – hangsúlyozta a pártelnök. Menyhárt elmondta, a mezőgazdaságon kívül a falusi turizmus fejlesztését is támogathatnák. Arról, hogy pontosan milyen összegre számíthatnak a vállalkozók, és mikor indul a program, egyelőre nem tájékoztattak.

A konferenciát a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezte, Oláh Zsanett, a kereskedőház vezetője elmondta, Kárpát-medence-szerte 22 irodájuk működik, ezeken keresztül tartják a kapcsolatot a vállalkozókkal. Szlovákiából is több kiállító érkezett a fórumra. A tornaljai Majoros Jácint méhészkedéssel foglalkozik, elmondta, elsősorban a kapcsolatteremtés lehetősége keltette fel a figyelmét. Ha meghirdetik a pályázatot, jelentkezik a kiírásra, ugyanis önerőből kevés lehetőség van vállalkozása fejlesztésére. Bóna Zoltán bátorkeszi borász szintén bemutatkozott a kiállításon. Borai népszerűsítésén kívül a más vállalkozókkal való megismerkedést is fontosnak tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?