Visszavonul Nepál élő istennője

Katmandu. A nepáli buddhisták és hinduk által egyaránt tisztelt kumári, azaz élő istennő, a 11 éves Szadzsani Sakja családja kérésére lemond mennyei pozíciójáról.

Katmandu. A nepáli buddhisták és hinduk által egyaránt tisztelt kumári, azaz élő istennő, a 11 éves Szadzsani Sakja családja kérésére lemond mennyei pozíciójáról.

Az ősi Bhaktapur városában évszázados hagyomány alapján választották ki Szadzsanit a szerepre, és ettől kezdve őt, miként számos elődjét Durgá istennő – illetve egyik isteni formája, Taledzsu – élő megtestesüléseként tisztelik. A kumárikat szigorú rend szerint választják ki általában négy–öt éves korukban, és mindaddig jogosultak a címre, amíg nem kezdenek menstruálni. A nepáliak hite szerint ekkor elhagyja a kislány testét az istenség.

Szadzsani ugyan még nem lenne kénytelen feladni tiszteletreméltó rangját, ám családja szeretné a kislányt ismét köreibe fogadni.

A múlt év során a kislány az Egyesült Államokba látogatott, hogy ott részt vegyen egy, a kumárikról szóló brit dokumentumfilm promócióján. A helyi vallási vezetők közül jó páran nem nézték jó szemmel ezt a bejelentetlen utazást, Szadzsanit az a veszély fenyegette, hogy megvonják tőle isteni méltóságát. Később azonban a vezetők visszavonták fenyegetésüket.

Az ország emberi jogi szervezetei a legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy az tiltsa be a kumáriválasztás hagyományát, mivel az szerintük ellentétes a kislányok normális élethez való jogával. Az ügyben mindeddig nem született ítélet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?