A Galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége társszervezésében EU-ART címmel versenyt szervez alap- és középiskolások részére.
Verseny középiskolásoknak
Az EU-ART verseny témája: Művészetek az Európai Unióban, mely felöleli az Európai Unió országainak művészeti hagyományait és művészettörténeti értékeit (építészet, képzőművészet, irodalom, zene, népi kultúra, stb.). A verseny védnökei: Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád, Szlovákia uniós parlamenti képviselői.
A résztvevők köre: Az EU-ART diákversenybe az alapiskolák 7-9. évfolyamának és a középiskolák első évfolyamának (a nyolcosztályos gimnáziumok életkorban megfelelő – 3-5.évf.) diákjai kapcsolódhatnak be iskolánként legfeljebb két háromtagú csapattal.
Versenyfeladatok:
Az adott csapat a versenybe történő bekapcsolódás alapfeltételeként elkészíti egy, a szervezők által kisorsolt, ország zászlaját 100 x 70 cm méretben.
A csapat 5 perc időterjedelemben művészettörténeti szempontból bemutatja magyar nyelven a kisorsolt országot, és 2 percben összefoglalja azt az EU-ban használt magyartól eltérő nyelven.
Bemutatja a számára sorsolás útján meghatározott ország művészeti alkotásának, jellegzetességének mását (pl. lehet ez az ország tipikus épületének, szobrászati, festészeti, népi építészeti alkotásának makettje, népviselete stb.). Az alkotást a versenyre való felkészülés során készíti el a csapat. Megjeleníti a csapat által választott újonnan csatlakozott ország jellegzetes irodalmi alkotásának rövidített színpadi változatát, jellegzetes zenéjét, táncát, népi hagyományát stb.. A csapat tagjai a verseny során az adott témakörben egy tesztlapot töltenek ki.
Az országok művészeti értékeivel kapcsolatban villámkérdésekre adnak választ. (A 3. ill. a 4. feladat bemutatására szánt idő legfeljebb 3 ill. 6 perc.) A feladatokkal kapcsolatos további információkról az SZMPSZ Pedagógusfórum c. havilapján, a www.szmpsz.sk honlapon, valamint a [email protected], [email protected] elérhetőségeken, ill. az iskolák e-mail címén keresztül tájékoztatjuk az iskolákat. Szükség esetén postai levélváltásra is mód van.
A verseny szervezése:
Iskolai forduló: Az adott iskola dönti el, szervez-e iskolai fordulót, vagy csak benevezi a 3 tagból álló csapatot/csapatokat a regionális fordulóra.
Regionális forduló: A főszervezők a bejelentkezett iskolák területi elhelyezkedése alapján és közös megegyezését figyelembe véve jelölik ki a versenyek helyszínét. A regionális fordulóból az országos döntőbe továbbjutó csapatok számát a zsűri dönti el.
Országos forduló: A verseny országos döntőjére Galántán kerül sor.
A regionális és az országos versenyben sikeres csapatok tagjai és felkészítő tanáruk/ tanáraik értékes jutalomban részesülnek.
A verseny harmonogramja:
január vége: jelentkezések fogadása, január, február, március: felkészülés, március vége: iskolai fordulók ,április: körzeti fordulók, május vége: országos forduló
Tisztelettel várjuk az iskolák bekapcsolódását a versenybe. A verseny szervezői nevében: Oláh Hajnalka és Németh Erika
Cím: Kodály Zoltán MTNy Alapiskola, 924 01 Galánta, Šverma u., telefon: 031/ 780 27 42, fax: 031/ 780 2743, e-mail: [email protected], [email protected]. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.