Václav Klaus nemsokára bélyegen is

Csehországban immár majdnem egy évszázados – még a volt polgári Csehszlovákia idejéből származó – hagyomány, hogy az új államfő portréja a választás után rövid idővel a postabélyegeken is megjelenik.

Csehországban immár majdnem egy évszázados – még a volt polgári Csehszlovákia idejéből származó – hagyomány, hogy az új államfő portréja a választás után rövid idővel a postabélyegeken is megjelenik. A Hradzsinba hivatalosan pénteken beköltöző Václav Klaus első bélyege várhatóan májusban kerül forgalomba – közölte az elnöki hivatal.

A „bélyeges” államfők sorába egyedüli Emil Hácha nem került be. Ő a II. világháború idején a németbarát Cseh-Morva Protektorátus elnöke volt, s tán a háború alatt ott erre nem volt igény. Bár, ki tudja... hiszen szlovákiai sorstársa, Jozef Tiso portréja bizony ott díszelgett a szlovák bélyegeken.

Filatéliai szakértok szerint ezen bélyegek többsége nem bír különös gyűjtői értékkel, mert aránylag nagy számban hozzáférhetőek. Van köztük azonban egy-két kivétel, illetve olyan sorozatok, amelyek különböző hibával jelentek meg, s ezért az egykori filléres értékük ma ezrekre, tízezrekre növekedett. Ilyen kivétel a Ludvík Svoboda csehszlovák tábornok-államfő portréjával 1975-ben készített bélyegsorozat. Ezeket a bélyegeket akkor nyomtatták ki, amikor az idős elnök már nagyon beteg volt. Miután ennek következtében távozni kényszerült hivatalából, a sorozatot bezúzásra ítélte az akkori hatóság. Ennek ellenére azonban a sorozat néhány darabját sikerült valakiknek kimenteniük a zúzdából és ma idonként nyilvános árveréseken is megvásárolhatók. „Egy-egy ilyen sorozatért ma akár 300 ezer koronát is megadnak a gyűjtők” – állítja František Beneš bírósági bélyegszakértő.

Svoboda elődjének, Antonín Novotnýnak, illetve utódjának, Gustáv Husáknak is van egy-egy portréja, amely ma ezreket is érhet. Ezekben az esetekben azért lettek keresett gyűjtői ritkaságok a bélyegek, mert a nyomtatáskor bizonyos színeket kifelejtettek. Novotný például igen lilára kerekedett. Az egyik Husák-bélyeg hasonló hibák miatt viszont már több mint 10 ezer koronát ér.

Egy, a huszadik század húszas éveiben készített Masaryk-bélyeg felső részéről pedig kifelejtették a fogazást, így ezek a darabok ma 3-4 ezer koronát érnek – jelezte Beneš.

Az utolsó elnöki bélyeg – Václav Havel portréjával – tavaly decemberben jelent meg, mégpedig mintegy három hónapos késéssel, mert az augusztusi nagy árvíz a bélyegnyomdát is megkárosította. A posta jelentése szerint az elnöki bélyegek így néhány hétig hiánycikknek számítottak a cseh piacon, ami szintén előzmény nélküli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?