Tóth Vera keresi stílusát

Budapest. Önmaga, énektudása és -technikája fejlesztésére, saját stílusa kialakítására kívánja kihasználni az elkövetkező időszakot Tóth Veronika; a TV2 Megasztár című zenei tehetségkutató versenyének nyertese. Erről a szombat éjszakai eredményhirdetés után nyilatkozott újságíróknak.

„Mi hétköznapi és természetes emberek vagyunk“ – mondta, örömét fejezve ki, hogy egy televíziós műsor ezeket az embereket is bemutatja. „Próbálok egy olyan lemezt kiadni, ami én vagyok“ – fogalmazott, hozzátéve, nem akar valami „gagyit“ közzétenni. Utalva arra, hogy még csupán 19 éves, Tóth Veronika kijelentette, „egy életem van rá, hogy kialakítsam a saját stílusomat. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, nem tart attól, hogy a Megasztár 2. sorozatának megrendezése miatt kikerül a figyelem középpontjából: mint mondta, egy év után a szépségkirálynő is továbbadja a koronáját. A döntőben kevesebb szavazatot szerzett, így a 2. helyen végző Oláh Ibolya úgy nyilatkozott eredményéről: „egy héttel ezelőtt éreztem. Ritkán mondok ilyet, de a női ösztöneim sohasem csalnak. Semmit nem vesztettem attól függetlenül, hogy második lettem“ – mondta. A budapesti Millenáris Parkban több mint kétezer néző előtt hirdették ki – élő televíziós adásban – az eredményt. Tóth Veronikára mintegy 30 százalékkal több néző adta voksát.

Presser Gábor szerint jelenleg nem kapnak elegendő figyelmet a magyarországi zenei tehetségek. A neves zenész, a Megasztár zsűrijének tagja a tehetségkutató verseny döntőjén beszélt erről. Mint mondta, nem tartja soknak, hogy a Megasztárban egyszerre közel tucat, tehetségesnek tartott fiatal énekes tűnt fel. Szerinte, ha törődnének velük, ennél is többen lehetnének.

Presser Gábor úgy vélte, hogy ezekre a fiatalokra is figyelnie kellene a sajtó azon részének, amelynek többet ér, hogy mit csinált, hányat kacsintott valakire valamelyik amerikai színész, mint az, hogy „itt hever egy csomó tehetség, és lassan elvész körülöttük az, amit térnek és piacnak lehet hívni“.

Már mától lehet jelentkezni a Megasztár második szériájának válogatására, de azt még egyelőre nem tudni, hogy ősszel vagy már augusztus végén képernyőre tűzik-e a tehetségkutató műsor új részeit – mondta a Tv2 vezérigazgatója a Megasztár után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?