Tévéfilmből valóságshow

London. Egy nyugdíjas skót hölgy a képernyőn pergő amerikai horrorfilmben látható tengeri drámát igazinak vélte, és riadóztatta a mentőket.

A brit haditengerészet egyik helikoptere és a parti őrség mentőcsapata órákon át kereste a bejelentésben szereplő fuldoklókat, míg végre kitűnt, hogy az Ayr városban, egy tengerparti házban élő idős asszony a tévén játszódó jelenetet vélte igazinak, az ott hallatszó segélykiáltásokról gondolta, hogy azok élő, ténylegesen éppen a háza előtt bajba került emberektől származnak.

A parti őrség szóvivője, mint arról a brit lapok beszámoltak, elmondta, hogy amikor az asz?szony a 999-es segélyhívó számot tárcsázta, a nő szavaival egy időben maguk is jól hallották a háttérből a segélykiáltásokat, így haladéktalanul elindították a költséges tengeri mentőakciót. Miután végül kiderült a tévedés, a mentőszolgálat igyekezett az eset humoros oldalát kidomborítani. „Mi mást tehettünk volna? Nem vádolhattuk a hölgyet azzal, hogy szándékosan beugratott bennünket, csak sajnálni tudjuk szegényt” – mondta a szóvivő.

A nyugdíjas hölgy a Nyílt tengeren, mély vizeken című 2003-as, Chris Kentis által rendezett amerikai filmet nézte.

A történet szerint egy házaspár más búvárokkal együtt mélyvízi merülést hajt végre, s amikor a felszínre ér, nem találja a többieket. A Csendes-óceán déli részén magára maradt pár története drámai véget ér, cápák támadják meg őket és az utolsó képen összecsapnak felettük a hullámok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?