Te(l)jes mértékben

Már az idejére sem emlékszem, mikor váltam aktív tejfogyasztóból szolid tejvásárlóvá. Rémlik, hogy pálfordulásomban zsenge gyermekkorom sánta doktor bácsija is szerepet játszott, aki azt tanácsolta szüleimnek, hogy a „vérszegény és étvágytalan kislánnyal” minden vasárnapi ebéd előtt itassanak meg egy deci vörösbort. A tanács mellé ugyan kaptam sötét színű, édeskés vasszirupot is, ám a házi vörösbor határozottan jobban ízlett. Hogy miért, azt akkoriban még nem tudtam megfogalmazni, de feltehetően velem született sajátos ízlésem az oka: minden savanyú és keserű ételt-italt kedvelek, az édességtől ellenben párszor már valódi kiütéseket is kaptam. A tej, hát az olyan tejszagú és ízű volt, e tekintetben semleges. Az édes kakaó ellen viszont hevesen tiltakoztam, nagyanyám, szegény, meg félhangosan szidott, mert a hetvenes évek első felében még nem ismerték a granulált kakaóport, főzni kellett tehát, és kevergetni, hogy rá ne égjen a fazék aljára. Ő nem szerette főzni, én nem szerettem inni, persze hogy nem értettem, miért erőlteti akkor annyira. A sokadik próbálkozás után végül valahogy kiegyeztünk: a nagyi a tejes bögrémbe mindig beletett három evőkanállal az ő reggeli (és még cukrozatlan) cikóriakávéjából, azzal kész. Hosszú évekkel később, amikor – az anyatej kifogyása után – pár hónapos kisfiam is vehemensen tiltakozott a tejesüveg tartalma ellen, már éppen nagyanyám javasolta, hogy keverjek a tejbe cikóriát vagy kakaóport. A fiam azóta sem ivott tejet, ellenben imádja a legkülönfélébb sajtokat és joghurtokat. A családban – nyilván az apai genetikai örökségnek köszönhetően – a leányom az állandó tej- és kefírfogyasztó.

A dolgot nálam egészen mostanáig kiegyensúlyozták az egyéb tejtermékek. De hogy mennyire észrevétlenül, arra az elmúlt két hétben jöttem csak rá. Amikoris egy, amúgy is meglehetősen kellemetlen gyógyszeres kezelés idejére megtiltották számomra a tejtermékek fogyasztását. Mit nekem a tej – gondoltam némi lenézéssel –, már az ízére sem emlékszem! Azután hazakocogtam a rendelőből, és mert a hosszú procedúra alatt megéheztem, gondoltam, eszem néhány karéj tejfölös kenyeret, jó sok vöröshagymával. Hoppá, hiszen a tejföl is tejtermék! Akkor most két egész hétig se tejfölös csirkepaprikás, se tejfölös rakott hús, se krumplisaláta, se túrós csusza, se sztrapacska, se semmilyen főzelék?! Sőt, vajas pirítóst sem ehetsz – vigyorgott rám vissza a kisördög –, krumplipürét sem, és a kedvenc sajtjaidról is le kell mondanod! De tilos a sajtos pizza, továbbá a spagetti is, hiszen arra is mindig sajtot reszelsz, ahogy a tejfölös lángosra meg mindenféle salátára... Az első nap még elment. Főztem két virslit, és az utolsó pillanatban lekapartam a kenyérről a teavajat. A második napon a család rakott krumplit rendelt vacsorára, jó tejfölösen. A szívtelenek – gondoltam éhesen, de csakazértis ettem a maradék főtt krumplit. Harmadnap reggel a két macskánk kezdett el furcsán viselkedni. Tavasszal jöttek a világra, és – mintegy gazdasszonyukra hangolódva – kiscica koruk óta nem kértek a tálkájukba öntött tejből soha. Most viszont elfordultak a zacskós macsekkajától, és dorombolva, dörgölőzve jöttek utánam mindenhová. „Hátha azért provokálnak, mert megkívánták a tejet” – jegyezte meg leányom ártatlanul, a saját reggeli fehér italát kortyolgatva. És valóban, a két doromboló provokátor úgy lefetyelte az eléjük tett tejecskét, mintha egyszerre akarnák behozni ez irányú össszes lemaradásukat. Ami engem illet, soha nem hittem, hogy két tejmentes hét ennyire hosszú tud lenni. A vége felé megettem volna már a túrós kalácsot is, édesen, akárhogy. A gyerekek szerint komoly tejelvonási tüneteim lettek, mert például amikor véletlenül a kezembe akadt egy joghurtos doboz, kinyitottam, megkavargattam a tartalmát egy kiskanállal, majd egy az egyben beleöntöttem a bifidus essensist a vécé lefolyójába. Amikor pedig felhívtak telefonon, hogy egy pályázati anyaghoz diktáljam be a születési dátumomat, az év mellett alig tudtam kidadogni a hónapot és a napot. Mert eszembe jutott, hogy nem sokkal május 19-e után van a tej világnapja...

Tegnapelőtt vettem be az utolsó szem tablettát. Most, miközben írok, a félliteres bögrémben itt gőzölög a frissen forralt tej az asztalon. Alig várom, hogy langyosra hűljön!