Szombati vendég: Jan Hřebejk

<p>Két pár. Két házaspár. Még szeretik egymást, de már nem úgy, mint házasságuk hajnalán. Inkább a megértés, a ragaszkodás, a megszokás tartja össze őket, semmint a vágy, a testi szerelem. Jan Hřebejk tizenkettedik játékfilmje, a Szent négyes műfaji megjelölése szerint laza erkölcsű vígjáték.  Jan Hřebejk rendezővel beszélgettünk.</p>

Könnyű komédia, súlyos kérdésekkel. Mekkora szerepet játszik a témaválasztásában, hogy magánemberként érintett-e a forgatókönyvíró által felvetett problémában?

Semekkorát. A szenny, a város, a halál címmel már kész a tizenharmadik filmem, Rainer Werner Fassbinder színműve alapján. Semmi közöm nincs a témához, mégis filmre vittem. Meg akartam menteni egy sikeres prágai színházi előadást, amely lekerült a repertoárról. Ugyanazokkal a színészekkel forgattam le a történetet, akik a színpadon játszották. Egyébként Petr Jarchovský forgatókönyveit viszem filmre, akit tizennégy éves korom óta ismerek.

És Vieweghet?

Vele ez a második filmem. Huszonegy éves korom óta barátkozunk. A Szent négyest nagyon sok beszélgetés előzte meg. Én a magam történeteit meséltem, Michal pedig véleményt mondott bizonyos dolgokról. A téma talált meg bennünket. Tudom, hogy közhely, de így volt. Michal is, én is eredeti forgatókönyvet akartunk.

A teljes interjút a szombati Új Szó Szombati vendég című rovatában olvashatják!


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?