Szokatlan fekete lyuk

Párizs. Francia csillagászok szerint a nagy központi fekete lyuk mellett egy „középsúlyú” objektum is rejtőzködik a Tejútrendszer központi tartományában.

Párizs. Francia csillagászok szerint a nagy központi fekete lyuk mellett egy „középsúlyú” objektum is rejtőzködik a Tejútrendszer központi tartományában.

A Naprendszerünknek is otthont adó galaxis, a Tejútrendszer központjában egy körülbelül 2,6 millió naptömegű, úgynevezett szupernehéz fekete lyuk helyezkedik el, amelynek létezését az elmúlt években erősítették meg. Jean-Pierre Maillard francia csillagász és kollégái most arról számoltak be az Astronomy and Astrophysics szaklapban, hogy a nagy fekete lyuktól mindössze 3 fényévnyire egy jóval kisebb, ám az ún. csillagtömegű fekete lyukaknál sokkal nagyobb fekete lyuk kering, amelynek becsült tömege 1300 naptömeg.

A kutatók az IRS 13 jelzésű, igen fényes galaktikus forrást vizsgálták, amelyet korábban egyedi objektumnak gondoltak. Az infravörös tartományban végzett megfigyelések során kiderült, a forrás egy hét tagból álló igen szoros csillaghalmaz, amelynek átmérője mindöszsze 0,065 fényév. A halmaz tagjainak mozgásából kiszámították, hogy ezeknek egy közepes tömegű fekete lyuk körül kell keringeniük. Egy ilyen objektum jelenlétét támasztja alá az is, hogy az IRS 13 igen erős röntgenforrás, ami jellemző a fekete lyukak környezetére, az anyag felforrósodása miatt.

Ha a további megfigyelések megerősítik a felfedezést, ez az első közepes tömegű fekete lyuk, amelyet a Tejútrendszerben találtak. Az újonnan felfedezett fekete lyuk a nagy központi fekete lyuk körüli pályán mozog, 280 km/másodperces sebességgel. A francia kutatók szerint a jelenleg hét csillagból álló halmaz egy egykori, sokkal nagyobb csillaghalmaz maradványa, amelynek nagy részét a központi fekete lyuk szétszórta. A megfigyelés megerősítheti azokat az elméleteket, melyek szerint a galaxisok központi objektumai kisebb fekete lyukak és csillagok elnyelése révén növelik saját tömegüket.

A fekete lyukak a téridő olyan speciális tartományai, ahol a gravitációs térerő szélsőségesen erőssé válik, olyannyira, hogy még a fény sem tud megszökni belőle. A fekete lyukaknak a közelmúltig két típusát ismertük: a szupernóva-robbanás után visszamaradó csillagtömegű objektumokat, illetve a galaxisok középpontjában elhelyezkedő hatalmas, akár több százmillió naptömegű „szörnyetegeket”. Az új megfigyelések azonban arra utalnak, hogy e két szélsőség között létezik egy átmeneti állapot, a közepes tömegű fekete lyukak birodalma, amelyek tömege néhány száz és néhány tízezer naptömeg között lehet.

Egy ilyen objektum keletkezése egészen szélsőséges körülményeket igényel, ami lehet például egy szokatlanul nagy tömegű, csillagok összeolvadásával keletkezett hipercsillag magjának összeomlása, vagy több csillagtömegű fekete lyuk összeolvadása. Korábban is feltételezték, hogy saját galaxisunkban, a Tejútrendszerben is létezhetnek ilyen közepes tömegű fekete lyukak, amelyek a régmúltban, a mainál sokkal hevesebb csillagfejlődési folyamatok során alakultak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?