Sziklaomlás a Marson

Pasadena. A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) űrszondának először sikerült folyamatában lefényképeznie sziklaomlást a bolygó északi pólusa környékén – jelentették be a NASA kutatói.

A különleges felvételeket a Mars-szonda saját lapján, a http://mars. jpl. nasa.gov/mro címen is bárki megtekintheti ČTK/AP-felvételA most nyilvánosságra hozott 2400 fotó közül az egyiken legalább négy marsi kőlavina látható, amint éppen zuhan lefelé a finom jég és a por. A felvételt február 19-én készítette a szonda, és Ingrid Daubar Spitale, az Arizonai Egyetem munkatársa véletlenül vette észre közben a földcsuszamlást. A Mars-szonda nagyfelbontású kamerája ugyanis több kiválasztott helyet figyel a Marson az évszakos változások észlelése érdekében, a különleges felvételek napján pedig a dűnemezőket fotózta volna.

A teljes felbontású képen asztallapnyi részletek is láthatók a 6 km széles, 60 km hosszú területen. A vöröses árnyalatú rétegek jégben gazdagok. A csuszamlás kiváltó okát még nem tudják a kutatók, a területet továbbra is tanulmányozzák, hogy kiderítsék, mikor következhetnek be az ilyen jellegű omlások.

A leomlott anyag vélhetően több jeget és kevesebb port tartalmaz. A következő hónapokban készülő képekből felbecsülhetik a kutatók, hogy a szikla alján keletkezett törmelék mennyi jeget tartalmaz. Ha jégtömbök estek le, azok várhatóan elpárolognak, így a rétegvastagság időbeli változása fontos információkat nyújthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?