Szeresd a szomszédot!

A tízparancsolat nem tér ki a szomszédok egymáshoz való viszonyára, tán azért sem, mert a szomszéd is lehet felebarát, de ha rosszul bánunk vele, fele-

ellenség, s ezen a felebaráti alapon is jobb, ha köszönőviszonyban vagyunk vele. Lakjon akár fölöttünk, alattunk, mellettünk, mindegy. Mert az ember alapjáraton röghözkötött. Ha sikerült egy többé-kevésbé megfelelő – méretben, fekvésben – lakáshoz jutnia, nem szívesen válik meg tőle, még akkor sem, ha egy öttagú családnak már kicsi, néhány év múlva viszont egy kéttagú családnak nagy, bár ez utóbbi nem igazán helytálló, nincs az a nagy méretű lakás, amelyet ne lehetne kinőni az évtizedek alatt felhalmozott bútorokkal, könyvekkel, ruhákkal, cipőkkel, évek óta nem használt, de egyszer még jó lesz valamire holmival. Ebből kiindulva s mivel a szomszéd is csak ember, nyilvánvaló, hogy ő is röghözkötött. Jobb, ha az ember fölkészül, mielőtt beköltözik utolsó előtti lakhelyére (az utolsó már végleges), fölkészíti magát arra, hogy a szomszédai legalább olyan elviselhetetlenek, mint ő maga. Ők is szívesen klopfolnak húst vasárnap kora reggel, hogy időben elkészüljön az ebéd, s hogy tudassák a ház lakóival, nekik telik rá. És szívesen kezdik átalakítani a lakásukat, főleg közvetlen az után, hogy a másik szomszédban éppen befejeződött a fúrás-faragás-kopácsolás. Abban is majdnem biztosak lehetünk, hogy a feleségnek este tízkor jut az eszébe, hogy édes fiam, verj már be egy szöget a falba, mert az a rohadt kép öt éve az ágy alatt porosodik, ideje, hogy a helyére kerüljön. Abban sem tévedünk, hogy a kedves szomszédasszony még kedvesebb férje akkor felejti otthon a kulcsát, amikor éjfélig kocsmázhatnékja van, de mert a feleségének már évekkel korábban a tudtára adta, nyugodtan térjen nyugovóra, neki nem történik baja, az asszony horkol, a férfi dörömböl, amíg egy másik, facér szomszédasszony beengedi, ebből másnap még nagyobb patália kerekedik. Ezzel együtt szeressük szomszédainkat, mint felebarátainkat, mint tenmagunkat, mert évtizedekre egy kalitkába szorított a sors, meg a magas lakásárak. Grendel Ágota