A diákok túl sokáig maradnak bent Magyarországon az egyetemeken, főiskolákon – ezt Magyar Bálint mondta egy konferencián. A miniszter szerint: a nyugati országokban a felsőfokú alapképzésben a hallgatók mintegy 50 százaléka vesz részt, az ezt követő mesterképzésben pedig 25-30 százalék.
Sokáig tanulnak a diákok
A diákok túl sokáig maradnak bent Magyarországon az egyetemeken, főiskolákon – ezt Magyar Bálint mondta egy konferencián. A miniszter szerint: a nyugati országokban a felsőfokú alapképzésben a hallgatók mintegy 50 százaléka vesz részt, az ezt követő mesterképzésben pedig 25-30 százalék. Magyarországon a döntő többséget az utóbbinak megfelelő képzések adják, s a diákok 4-6 évig vannak bent a felsőoktatásban. Az angolszász, többciklusú képzést célzó bolognai folyamatra való átállás azt jelenti, hogy a hallgatók nagy része Magyarországon is 3-3,5 évig legyen bent a felsőoktatásban egy erős gyakorlati képzés mellett. A mesterképzésbe az alapfokú képzésben részt vevő hallgatók 35-40 százaléka lépne tovább. A művészeti képzésben akár száz százalék is lehet a mesterképzésbe bekapcsolódók aránya, míg az agrár szakokon csak 25 százalék. A jogszabály értelmében a fő képzési ágak arányairól is a kormány döntene a keretszámok mellett. A minisztérium emellett az államilag finanszírozott hallgatóknál pályakövető rendszert indít el. A tárca vezetője elmondta: ha a kommunikáció szakos hallgatók közül ötezren nem tudnak elhelyezkedni, akkor ennek a szaknak a normatívája stagnálni fog. Emellett intézmények közötti versenyt is generál majd, s annak az intézménynek, amelynek a jogász hallgatói el tudnak helyezkedni, emelkedni fog a normatív támogatása. Ily módon tíz százalékos mozgásra számít a tárca vezetője a normatívák tekintetében. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.