Sikeresen klónoztak emberi embriót

Szöul. Dél-Koreai tudósoknak első alkalommal sikerült bizonyítottan olyan klónozott emberi embriót létrehozniuk, amely az anyaméhbe beültetve képes lenne a fejlődésre.

Szöul. Dél-Koreai tudósoknak első alkalommal sikerült bizonyítottan olyan klónozott emberi embriót létrehozniuk, amely az anyaméhbe beültetve képes lenne a fejlődésre. A szöuli állami egyetem orvosszakértői azonban nem embert akarnak klónozni – ezt törvény tiltja Dél-Koreában –, hanem őssejtet akartak kinyerni az embrióból, és ezt bejelentésük szerint sikerült is elvégezniük.

Az őssejtekből elvileg bármilyen szövetet, szervet létre lehet hozni, s ezeket emberbe át lehet ültetni. A gyógyászati klónozásnak abban áll a jelentősége, hogy általa a beteg saját őssejtjéből hozhatnak létre olyan szöveteket, szerveket, amelyeket – a szervezetből való kilökődés veszélye nélkül – át lehet ültetni a páciensbe. Ez az eljárás számos betegség, köztük a cukorbetegség és a Parkinson-kór gyógyításában jelenthet áttörést.

A dél-koreai szakértők szerint a mostani embrióklónozás és őssejtkinyerés csupán elvi jelentőségű. Bizonyította az eljárás alkalmazhatóságát, de a tudósok még messze járnak a kifejlesztett eljárás gyakorlati használatától. Erről a kísérletről tegnap számolt be a Science című brit tudományos folyóirat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?