Egy amerikai házaspár úgy döntött, többé nem halandó kiszolgálni rendetlen gyermekeit, ezért a sztrájkba léptek, és kiköltöztek a kertbe. A kényelemhez szokott kamaszok először azt hitték, szüleik megőrültek, de lassan kénytelenek hozzászokni az önálló élethez.
Siker vagy szégyen? Fellázadtak az ősök.
Bár az akciót családi megmozdulásnak szánták, a házaspár igen hamar
helyi nevezetességé nőtte ki magát.
Barnardék egyszer csak azt vették észre, hogy egyedi nevelőakciójukkal tele van a sajtó, és kertjükben nyüzsögnek az újságírók, váltják egymást a tévé- és rádiótársaságok, és még Angliából vagy Ausztráliából is elutaznak a riporterek, hogy beszámoljanak a sajátos sztrájkról. Az érdeklődők nagy száma nyilván a téma aktualitásának köszönhető, szülők milliói szeretnék ugyanis megfejteni a titkot: hogyan lehet a gyereket rendre és tiszteletre szoktatni, hogyan lehet elérni, hogy a gyerek segítsen szüleinek a házimunkában? A Barnard család történetét egész Amerika figyelemmel kíséri, mindenki arra kíváncsi, vajon ki bírja tovább, a szülők, vagy a gyerekek?
A házaspár hosszú távra rendezkedett be a kertben, egyelőre úgy tűnik, nem adják fel a harcot. „Ez valódi háború” – hangoztatják, bár meg kell hagyni, mielőtt elhagyták a házat, teletömték a fagyasztót készételekkel, hogy a 17 éves Ben és a 12 éves Kit ne maradjon élelem nélkül. A gyerekeknek azonban önállóan kell ellátni magukat, a szülők a reggeli mosdóhasználat kivételével be sem teszik a lábukat a házba, kerti tartózkodásukat egy televízióval és egy barbecue sütővel tették komfortosabbá.
„Azt hittem, anyu megőrült”
– emlékszik vissza Ben az első sokkra, amikor iskolából hazatérve meglátta anyját a kerti székben ücsörögni, mellette a feliratok: „A szülők sztrájkolnak”, egy másik táblán pedig: „A szülők együttműködésre és tiszteletre vágynak”. „Rettenetesen kényelmetlen ez a helyzet” – folytatja a kamasz fiú. „Amikor csörög a telefon, mindig ki kell rohanni a kertbe, hogy anyuék tudjanak beszélni” – hangoztatja egyik legnagyobb panaszát az egyre türelmetlenebb Ben.
Az akció megosztotta az amerikai város lakosságát, sokan eredetinek és humorosnak találják az ötletet, és irigylik a Barnard házaspárt, amiért legalább egy kis időre megszabadult gyerekeitől. Mások azonban elítélőbben nyilatkoztak: „Egy anyának szégyellnie kellene magát, amiért érzelmileg stresszeli a gyermekét” – mondta komolyan egy hölgy, mire Mrs. Barnard csak annyit válaszolt, hogy a gyerekek is ezt tették vele, éveken keresztül. A sztrájk mindenkit izgalomba hozott, és az érdeklődő elhalmozzák Barnardékat tanácsokkal. Van, aki arra tett javaslatot, költözzön vissza a házaspár a házba, és törődjön bele hagyományos, szülői sorsába. Akadt azonban olyan is, aki azt javasolta, vegyenek el mindet a gyerekeiktől, kivéve a legszükségesebb dolgokat, és ha valamit extra dolgot kívánnak a kölykök, szerezzenek maguknál munkát.
Sokan úgy vélik, egy ilyen sztrájk nem lehet hatékony, hiszen ez a szülőknek kényelmetlen, a gyerekeknek pedig egyáltalán nem, sőt talán még örülnek is, hogy átvehetik a hatalmat a házban. Penelope Norton pszichológus szerint azonban az ötlet működhet: „Annyit már elértek, hogy a gyerekek rájuk figyelnek. Ha fenn tudják tartani a kommunikációt, és el tudják mondani, mit szeretnének, és hogyan kellene a családnak működni, akkor ez a sztrájk sikeres kezdetnek számít” – nyilatkozta a szakember. Más pszichológusok szerint azonban azoknak a szülőknek, akik nem tudják kezelni gyermekeiket inkább szakemberhez kellene fordulniuk.
A szülők egyelőre kitartóak
és bíznak a sikerben, annál is inkább, mivel szinte már mindent kipróbáltak, és semmi sem működött. A szülőket egyébként már meglátogatta a kislány egyik tanára, valamint kétszer a helyi seriff is, hogy ellenőrizzék, jól vannak-e a gyerekek. Végül azonban egyikük sem avatkozott be a szülők hóbortjába, úgy vélték ugyanis, biztonságos akcióról van szó. A szülők értik a kívülállók aggodalmát, a médiafelhajtást viszont annál kevésbé. „Ki a fene gondolná, hogy bárkit is érdekel egy frusztrált, vidéki háziasszony” – mondta csípősen a 45 éves feleség. Sajátos sztrájkjuk azonban meglehet, hogy mégis működik. „Értem, mért csinálják ezt. Azt hiszem, nem segítünk anynyit, amennyit tudnánk. Szeretnék megváltozni, és ezentúl én fogom takarítani a szobámat, és az iskolai dolgaimat is rendben tartom” – mondta a 12 éves kislány, aki a héten már ruháit is kimosta teljesen önállóan. (v, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.