Kelet-Közép-Európában káosz uralja a szakképzés és a munkahely közötti átmenetet. A fiatalok egyre nagyobb része válik sebezhetővé: fogyasztói, dolgozói, tanulói szerepeik ütköznek egymással.
Sebezhető a pályakezdő ifjúság
Ugyanakkor, bár dolgoznak és sokszor anyagilag megengedhetnék maguknak, a fiatalok nem szívesen szakadnak le a családi háztartásról. Még akkor is szívesebben eszik a mama főztjét, ha már önálló lakással rendelkeznek. ĺgy a megszerzett munkajövedelmüket kényszerűségből vagy trendiségből, de könnyebben költik szórakozásra, a szabadidőben megvalósítható költekezésre.
A fiatalok körében terjedőben van a határozott idejű munkaszerződés, a minimálbéren bejelentett munkavégzés és az egyéb gazdasági- demográfiai okokból is bőven táplálkozó önfoglalkoztatás.
Melyik státusz jár előbb: fogyasztó vagy munkavállaló? A korai munkakezdés veszélyeket is hordozhat – mondja ki a jelentés. A már a középiskolai tanulmányok alatt munkát vállaló fiatalok egyszerre találkoznak a korai munkakezdés, az önálló jövedelemből adódó fogyasztói státusz és a fogyasztóként eltölthető szabadidő jelenségeivel. Mivel a kelet-európai és ex-szovjet országokban nevelkedett szülők nagy része csak az építőtáborban megszerzett diákkori munkaélményekkel rendelkezik, nem igazán képesek érdemi segítséggel szolgálni a diákévek alatt megszerzett munkajövedelem biztonságos befektetésére vagy elköltésére.
Amíg Nyugat-Európában vagy az USA-ban évtizedek óta természetes, hogy a gimnazisták munkát vállalnak, hogy később fedezni tudják a horribilis egyetemi tandíjakat, addig nálunk a tizenévesek munkavállalása többnyire a nyaralásra vagy a hétvégi bulira szükséges források előteremtését szolgálja. Ezek a minták azonban Európa keleti felében is átalakulóban vannak. A PPP-ben (Public Private Partnership) épülő új felsőoktatási kollégiumokban aligha lesz tartható a néhány száz koronás kollégiumi szállásdíj. Amíg például francia társa már ma is több száz eurót kényszerül kifizetni kollégiumi szobájáért, a hazai egyetemista még gyakran állami juttatásnak tekinti a saját piaci esélyeit erőteljesen javító irreálisan alacsony térítési díjakat.
Káosz van a szakképzés és munkahelyi átmenet között. Bizonyos diplomákkal különösen nehéz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Nálunk például bölcsész szakos hallgatók két nyelv ismerete mellett is csak pályakezdő asszisztensi, titkárnői állásokra pályázhatnak tömegével. A határozott idejű munkaszerződéssel megszerzett asszisztensi tapasztalat viszont busásan megtérülhet, amikor az immáron munkatapasztalattal rendelkező fiatal, szerződésének lejártával újabb munkaalkalom után néz.
A határozott időre szóló munkák és megbízások természetesen növelik a fiatal munkavállalóra ható egzisztenciális nyomást. Folyamatosan tudatában kell lenniük, hogy egyik napról a másikra szerződést bonthatnak velük. Szüleik korának élethossziglan tartó biztonságot ígérő vállalatokból felépült Európája eltűnőben van. A jelentés ajánlásai között ezért kap fontos szerepet a bizonytalanság elviselésére és döntéshozatalra képes fiatal személyiség megalapozásának kérdése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.