Sajtos karfiol

Hozzávalók:
2 db kisebb fej karfiol, 10 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, 2 tojássárgája, 20 dkg trappista sajt, só, őrölt szerecsendió, őrölt bors.Elkészítése:
A karfiolokról vágjuk le a borító leveleket, mossuk meg jól, majd tegyük egy fazékba.

Hozzávalók:

2 db kisebb fej karfiol, 10 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, 2 tojássárgája, 20 dkg trappista sajt, só, őrölt szerecsendió, őrölt bors.Elkészítése:

A karfiolokról vágjuk le a borító leveleket, mossuk meg jól, majd tegyük egy fazékba. Annyi vizet öntsünk rá, hogy ellepje, ízesítsük sóval és főzzük körülbelül 5 percig. Lapátkanállal szedjük ki, csepegtessük le jól, és várjuk meg, míg kihűl.

Egy lábasban forrósítsuk fel a vajat, tegyük bele a lisztet, keverjük össze, és kis adagokban állandó keverés mellett öntsük hozzá a forró tejet. Jól forraljuk ki. Még melegen keverjük bele a tojássárgáját, 10 dekányi reszelt sajtot, sóval, őrölt szerecsendióval és őrölt borssal ízesítsük. A kihűlt karfiolt vágjuk négyfelé, tegyük vajjal kikent tűzálló tálba vagy tepsibe. Tetejére kanalazzuk a sajtos mártást, majd a maradék sajtot is reszeljük rá. Forró sütőben 150 fokon süssük 30–35 percig, míg aranybarna nem lesz. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?