Montenegró egy kisvárosában rendőrségi védőőrizetet szerveztek a helyi gimnázium és a helyi szakközépiskola tanárainak részére. A két iskolából összesen 77 tanulót kellett elbocsátani félévi eredményük miatt.
Rendőrségi védelem az oktatóknak
Montenegró egy kisvárosában rendőrségi védőőrizetet szerveztek a helyi gimnázium és a helyi szakközépiskola tanárainak részére. A két iskolából összesen 77 tanulót kellett elbocsátani félévi eredményük miatt. A hivatalos jelentés szerint a szóban forgó diákokat azért kellett már most évhalasztókká nyilvánítani, mert 50 százalékkal több igazolatlan órát gyűjtöttek össze a megengedettnél, illetve mivel érdemjegyeiknek több mint 50 százaléka elégtelen volt. A felháborodott diákok és szüleik indulatától most a rendőrség hivatott megvédeni a két iskola igazgatóját és tanári karát. (ma.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.