Rekordot döntött a Spirit

Washington/Moszkva. Rekordot döntött az amerikai Spirit kutatórobot, mert egy nap alatt 21,2 métert tett meg a Mars felszínén.

A hírt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) jelentette be. A korábbi rekordot a Sojourner robot tartotta, amely az 1997-es küldetésen hét métert tett meg a bolygón ugyanekkora időtartam alatt. A rekordot egyebek között az tette lehetővé, hogy a Spirit már jelentős részben önmagát navigálja, mozgását nem lépésről lépésre a Földről irányítják. A Spirit és ikerpárja, az Opportunity január óta tartózkodik a Mars felszínén – a bolygó ellentétes oldalain –, egyebek között az ottani geológiai jellegzetességeket és életfeltételeket vizsgálva. A Spirit a NASA közlése szerint nemrég fejezte be egy szikla kőzettani vizsgálatát, és megállapította, hogy a képződmény anyaga vulkáni eredetű bazalt. A robot most a terveknek megfelelően egy krátert próbál megközelíteni, hogy ott alaposabban vizsgálódjon. A kráterhez vezető út során állította fel a távolsági rekordot.

Azonosítatlan tárgyat észlelt a Nemzetközi Űrállomás kétfős, orosz–amerikai személyzete az űrben – közölték a Moszkva melletti repülésirányító központ munkatársai. Az űrállomás közelében lebegő hajlékony, mintegy 20 centiméter hosszú szalagot a múlt héten vette észre az űrállomás két lakója. „Egyelőre nem világos, milyen tárgyról van szó, de nem jelent veszélyt az űrállomásra nézve” – mondta Szergej Puzanov, a NASA egyik oroszországi szakembere. Hozzátette: vizsgálják az űrhajósoknak a tárgyról készített fotóit, és megpróbálják megállapítani az eredetét. Elképzelhető, hogy a szalag a hőszigetelés egy darabja, de az is lehet, hogy az űrállomás külső műszaki berendezéseinek rögzítésére szolgáló egyik eszközről van szó. „Lehet, hogy sohasem tudjuk meg, mi volt” – mondta az űrrepülés-ellenőrző központ szóvivője. Szavai szerint egy ízben az orosz Mir űrállomás űrhajósai is észleltek egy azonosítatlan tárgyat, ám a szakértőknek nem sikerült megállapítaniuk annak eredetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?