Regények, mesék, szakácskönyvek

Karácsonyig még hat nap van hátra, így hát, ha nem is bőven, de még mindig van időnk ajándék-, azon belül könyvvásárlásra. Noha a könyvesboltok már hetek óta tömve vannak vásárlókkal, végső rohamuk alighanem még várat magára.

Karácsonyig még hat nap van hátra, így hát, ha nem is bőven, de még mindig van időnk ajándék-, azon belül könyvvásárlásra. Noha a könyvesboltok már hetek óta tömve vannak vásárlókkal, végső rohamuk alighanem még várat magára. Molnár Beáta, a dunaszerdahelyi járásbeli nagymegyeri könyvesboltjának vezetője is arra számít, a vevők száma, ha lehet, a hétvégéig még tovább gyarapszik. „Sokan vesznek könyvet karácsonyra, úgy tapasztalom, még mindig a könyv számít a legszebb ajándéknak. Vásárlóink száma ilyen tájt jelentősen megugrik, bár év közben is sok könyvet adunk el. Ezzel együtt egyelőre úgy tűnik, idén az év vége közeledtével az előző évekhez képest valamivel gyengébb forgalmat bonyolítunk. Szinte biztosra vehető azonban, hogy a hátralévő napokban emelkedni fog” – tájékoztatta lapunkat a boltvezető. Mivel egy teljes, egész hét előzi meg a hétvégi ünnepet, kevésbé érzékeljük az idő szorítását. Sokak szemében ez még csak az utolsó előtti pillanatnak számít, nem pedig az utolsónak.

Az emberek gyakorlatilag mindenféle könyvet vásárolnak. A regényeket, a gyermekmeséket és a szakácskönyveket ugyanúgy viszik. Átlagban két-három könyvet vesz egy-egy vevő. „A tapasztalat azt igazolja, hogy egy drágábbat és még egy-két olcsóbbat. A vevők fejenként és átlagban úgy 6-700 koronát költenek el nálunk” – mondta Molnár Beáta. Az eladónő szerint mintha alábbhagyott volna a Harry Potter-könyvek iránti érdeklődés. Vásárolják ugyan, de korántsem olyan számban, mint korábban. Úgy tűnik, már nem igazán vonzó a varázslóinas története az olvasók számára, legalábbis a nagymegyeri bolt vásárlói körében. Az új slágert Dan Brown, a Da Vinci-kód szerzőjének könyvei jelentik. Ugyanígy nagy kereslet mutatkozik az egykori tévéhíradós, Stahl Judit legújabb szakácskönyve iránt. Keresett Müller Péter Szeretetkönyv című műve is. A vásárlók többsége nő, életkori megoszlásban nem tapasztalható lényeges eltérés, vagyis tizenévesek és idősebb hölgyek is vásárolnak könyvet. Vannak, akik ajándékcsekkel fizetnek. Utalványaikat egyébként sokan költik könyvre, holott számos egyéb, pihenésüket, szórakoztatásukat szolgáló, elősegítő termékekre, szolgáltatásokra is fordíthatnák. A karácsonyi könyvajándékozás szokása egyáltalán nem veszett ki, sőt, újabb és újabb követőkre lel. Az emberek tudják, könyvet ajándékozni elegáns gesztus. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?