Példástevékenység

Kisújfalu nyugdíjasklubja évek óta rendszeresen, hétfő délutánonként tartja összejöveteleit. Ezek a találkozók kötetlenek, de vannak állandó programpontjai, úgy is mondhatnánk, van saját „szokásrendje“. Az énekkar indítja a találkozót. Bemutat, tanul vagy ismétel egy-egy új népdalt.

Kisújfalu nyugdíjasklubja évek óta rendszeresen, hétfő délutánonként tartja összejöveteleit. Ezek a találkozók kötetlenek, de vannak állandó programpontjai, úgy is mondhatnánk, van saját „szokásrendje“. Az énekkar indítja a találkozót. Bemutat, tanul vagy ismétel egy-egy új népdalt. Közben a többiek az asztalok mellett hallgatják az éneklést, halkan társalogna, vagy bekapcsolódnak a dalolásba. Az énektanulás után következik a név- és születésnapjukat ünneplők köszöntése virággal és énekszóval. Ezután tea, üdítő ital valamint az ünnepeltek készítette sütemény kerül az asztalokra. Jókedvű beszélgetés, nótázás közben gyorsan telik az idő. Általában délután fél ötig maradnak együtt. Közben mindig van egy, a magyar történelemmel vagy irodalommal foglalkozó előadás is.

Ismét nagyon szép volt a klub karácsonyi, egyben évzáró öszszejövetele a kultúrházban. Erre meghívták a falu többi lakosát is. Az énekkar karácsonyi énekekkel, népdalokkal tette ünnepélyessé a találkozót. Az alapiskolások műsorával az unokák kedveskedtek szüleiknek, nagyszüleiknek. Utána terített asztalok mellett folytatták az emlékezést, s az öröm, a szeretet érzésével tele szívvel búcsúztak. Még a magányos emberek sincsenek itt egyedül, hiszen ide tartoznak a klubba, s törődnek egymással.

A nyugdíjasok klubja minden évben szervez kirándulást is. Vagy egy hazai gyógyfürdőbe, vagy valamilyen kulturális rendezvényre idehaza vagy Magyarországon. Az adminisztrációt a nyugdíjas tanító, illetve tisztviselő és egy rokkantnyugdíjas tartja rendben. Az énekkart is a nyugdíjas tanító irányítja nagy odaadással. Az előadásokról pedig a nyugdíjas lelkész gondoskodik.

Búcsi Lajos, Kisújfalu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?