Ne játsszunk szembekötősdit!

Nem értem, kinek jó ez a zsonglőrködés, ez a kétarcúság, ez a „ha nem vagy egészen hülye, olvass a sorok között”, ez az „én nem szóltam semmit” alibizmus. Volt részem, részünk benne elég, a szocializmus diadalmas építésének negyven esztendejében. Akkor kényszerültünk ilyen faramuci módszerekkel mondani is meg nem is sok nemtetsző dolgot. De ma, amikor az alig bontakozó demokráciában azt becsülhetnénk a legtöbbre, hogy véleményünkért nem köveznek meg, őszinteségünkért nem rúgnak ki a munkahelyünkről, ma mi indokolja ezt a virágnyelvet?

Közkedvelt szlovák napilapunk most, 2003. január 22-én közölt egy helyes kis szemléltető ábrát azzal a plakátra illő címmel, hogy „Alacsonyabb nyugdíjak, de olcsóbb élet”. Eddig még át is siklana rajta az ember szeme, mert hát istenem, ki tudja? Hátha így van. De közelebbről megnézve az oszlopocskákat, kiderül, az adatok 2000-ből valók, az akkori nyugdíjak, illetve azok vásárlóerejének akkori arányát szemléltetik.

Nincs szórakoztatóbb, mint bizonyos szándékossággal kiválasztott adatok grafikonokba rendezve. Ezekkel szemléltetni lehet olyan dolgokat is, amelyeket a józan gondolkodású ember első szóra nem venne be. De egyik oszlop ide, a másik oda, s mindjárt elbizonytalanodik, hátha ő tudja rosszul, hátha a számok, az adatok a pontosabbak. Elfelejti, újra meg újra elfelejti, hányszor átverték már!

Nem bírom felfogni, most erre így miért volt szükség. Az OECD adataiból csak az nyilvánvaló, hogy már 2000-ben is nálunk voltak a legalacsonyabbak a nyugdíjak a Varsói Négyek országai közül. A többi nagyon viszonylagosnak tekinthető adat. Azóta például Magyarországon több nagy nyugdíjemelés volt. S hogy a lengyelek mennyiből és hogyan éltek, ez ideig hála istennek nem kellett hogy izgassa a fantáziánkat. Tény, hogy a csehek és a lengyelek nyugdíja is sokkal magasabb, mint a miénk.

Bosszant ez az elkenő módszer. A felületesen olvasó, a csak a címeket böngésző megint jobban megnyugszik, mint amennyire az normális lenne. Különösen akkor baj ez, ha valahol illetékes. Például igazgató, képviselő, netán miniszter. Abban a tudatban hajtja álomra a fejét, lám, nálunk még mindig jobb az öregeknek, mint a Varsói Négyek többi országában. És aztán leshetjük, mint ahogy eddig is, hogy majdcsak odafigyel ránk valaki.

Pedig tudván tudjuk, és kollégáink is tudhatnák, mint ahogy a képviselők is illenék, hogy tudják az SZK Statisztikai Hivatalának legfrissebb adatait. Azokat, amelyeket az Új Szó 2002. december 18-án közölt. Eszerint 2002 második negyedévére lebontva a fogyasztói kiadások egy hónapban 5307 (az összkiadások 6126) koronát tesznek ki a nyugdíjasok esetében. Közben az öregségi nyugdíj egyedülálló nyugdíjas esetében ugyanebben az időszakban átlagosan 5799 korona.

Azóta meg már megjöttek a megemelt villany- és gázszámlák. Igaz, az élelmiszerek ára még csak részben emelkedett, de arra sem kell sajnos sokáig várnunk. És közben a júliusi 3– vagy 5%-os nyugdíjemeléssel kecsegtetnek. Azzal is úgy, hogy fenyegetésnek is tekinthetjük. Állítólag ez lesz az utolsó ilyen nyugdíjemelés. Azután 2004-ben jön az új nyugdíjrendszer (de nem nekünk). Legközelebb erről szólunk néhány szót. Addig azonban óva intem minden nyugdíjas társamat, ne higgyen a túl lelkes címeknek, az összetákolt grafikonoknak, szóval a saját szemének! Az üres zsebe ma az egyetlen, aminek hihet. És talán, ha akad még egy vakmerő képviselő, annak, aki a mi helyzetünkről is tényszerűen beszámol a parlamentben. És megint csak talán felszólítja a tisztelt házat, hogy legalább számológépükkel számoljanak, vessék össze a statisztikákat, és higgyék el, hogy nekünk éppen annyiból kellene megélnünk, amennyit a statisztikai hivatal kimutatott. Csak egyet ne tegyenek: szembekötősdit ne játsszanak velünk, abból már kiöregedtünk.