Valaki mondja meg!

Amikor barátnőjéhez írott rosszkedvű levelét elolvastam, olyan nevetőgörcs tört ki rajtam, mint a Móricz Zsigmond Hét krajcárjában az asszonyon.

Hát azért nem olyan setét a helyzet, hogy még setétebb ne lehessen. Tessék 25-ösökre cserélni a villanykörtéket mindenütt. Kevesebb villanyáramot fogyasztanak, alig-alig világítanak, aminek az az előnye, hogy nem látni, hogy piszkos az ablak, az ajtó, a padló, az ágynemű, a fehérnemű. Divatba kell hozni a kasztíliai sárgát, a piszkos fehéret, a batikolt foltosat. És rögtön meg lehet takarítani az ablakmosót, a mosóport, a padlómosót. Az edénymosogató helyett tessék körömmel vakargatni a lekozmált edény alját. Egyidőben divat volt a gyűrött anyag, ezt a divatot is vissza kell hozni, mert a vasaló falja a villanyáramot. Mellőzni lehet a jégszekrényt is. Egy nyugdíjasnak kitelik az idejéből, hogy naponta kétszer menjen vásárolni. Amit megvesz reggel, délben megeszi. A vacsorára szánt olcsó parizert estefelé veszi meg, addig is az üzlet hűtője fagyasztja. Ha netán mégis volna valami maradék, tegye kislábasba és rakja az ablakpárkányra, ha van erkélye, akkor oda.

Ami a friss zöldségféléket illeti: naponta vegye meg, de ne a reggeli órákban, hanem estefelé, amikor a piaci kofák már sietnek haza és olcsóbban adnak mindent. Ha kissé hervadt a saláta meg a petrezselyem zöldje, a kapor sem olyan illatos, locsolja fel vízzel, esetleg állítsa vizeskancsóba, másnap reggelre magához tér. Hogy elment belőlük a vitamin és az aroma fele? Na és? Egy nyugdíjas már úgyis csak 50 százalékos polgár, neki legyen jó a másnapos is. A gyümölcsökből sem kell primőr árut fogyasztani. Negyedpénzen meg lehet venni a hozzánk hasonló szegény kiskerttulajdonostól a hullott almát, a repedt szilvát az érés és rothadás határán levő, igen aromatikusan illatozó őszibarackot. Dinnyét csak augusztusban fogyasszunk, miután belepisilt Lőrinc, akkor már jóval olcsóbb és még olykor édes is. Az illúziónk megmarad. Az első lecsót csak augusztus végén, szeptember elején kell fogyasztani, amikor a paradicsom meg a nyomorodott paprika már a kutyának sem kell, de a nyugdíjasnak most az igazi. A szőlő, a narancs, a citrom úgyis savanyú. A banán akkor jó, amikor feketére fagyott a héja, piacra dobják kilóját 10 koronáért. Azonnal fogyasztandó, mert ma még szép sárga a belseje, de holnapra már csak disznóeledel lehetne. De a nyugdíjas egye meg ma, neki nagyon jó vitamin és kalóriadús táplálék. Van ideje holnap újfent bóklászni a piacon és sikerélményre szert tenni, hogy megint olcsón vásárolt, spórolt pár koronát. A húsfélék közül ajánlatos a disznósajt. Ez egy fantasztikus egyveleg. Egyszerre van benne máj, szív, bőr, szalonna, vese, víz, zsír és fűszerek orgiája és a főzésére sem kell gázt, vizet pocsékolni, nem kell lábast mosogatni. Lehet csak úgy kézbe venni, foggal marcangolni, kenyeret harapva hozzá. De ha már flancolni akarunk, tegyük meisseni porcelán tányérra, ezüst kanálkával tegyünk melléje egy kis mustárt, netán szeletelt vöröshagymát és használjuk az ezüst étkészletből a kést és a villát. Addig használjuk, amíg megvan. Ugyanis nincs messze az az idő, amikor ettől a luxuscikktől is meg kell válnunk, ha ki akarjuk fizetni a lakbérhátralékunkat, netán javíttatni kell a budit, esetleg a parkettet. Mert az nagyon drága. A mester általában felszámít 200 koronát az útra hozzánk, további 200 koronát tőlünk elmenőben, aztán a munkadíj minimum 300 korona egy órára. De meg kell fizetni azt a 25 korona 60 fillért is, amibe az a mütyür került, amit kicserélt valahol valaminkben.

Milyen szerencsés az a nyugdíjas, akinek nincsen autója. Rögtön a takarékossági listára írhatja a benzin, az olaj, a szerviz, a matrica árát. Mindjárt Krőzusnak érezheti magát. Móricz is megmondta, „gyalogolni jó“. Egy kisebb vagyont takarítunk meg, ha nem utazunk buszon. Hogy kopik a cipőnk, és a kínai piacon vett olcsó lábbelitől, mivel kemény és műanyag, bütykösödik a lábunk, fáj a sarkunk? Este tessék enyhén almaecetes vagy csak sima sós vízben áztatni. Nem kell rögtön a patikába rohanni drága, nyugati kenőcsökért és zselékért. És olyan kedves fiatalemberek a revizorok a buszon, meg kell próbálni bliccelni, csak nem fognak 1000 koronára büntetni egy magunkfajta ráncos anyókát. Tessék megtanulni sírni, jajgatni, panaszkodni, nincs az az épeszű, normális férfi, aki ne menekülne messze előlünk! Egyébként is ha panaszkodunk, még öreg, hasonló kiscipőben járó kor- és sorstársainkat is elveszíthetjük. Mert a síró, örökösen panaszkodó embereket senki sem szereti. Ehhez tartsuk magunkat. Mert mi mindent kibírunk. Mi, a mostani nyugdíjasok. Amikor mi fiatalok voltunk, akkor ért véget valamikor a háború. Aztán volt a jegyrendszer, a szoci építése, a nagy egyenlőség, az áruhiány, banán és narancs csak karácsony táján volt, pulcsit, mosóport és kávét venni Pestre jártunk. Túléltük. A mi generációnk olyan remek, olyan edzett, hogy juszt is elviseljük és Makarenkót idézve „Nem nyafogunk!“ És okosak vagyunk, kreatívak, mint eddig mindig. A mi nemzedékünk még tud horgolni, kötni, varrni, varrogatni, kivarrni. Mi még tudunk mesélni, gyerekeket szelídíteni, kelt kalácsot sütni, uborkát, káposztát savanyítani.

Lehetőleg ne idegeskedjünk, mert csak ártunk magunknak vele. Elvégre elérkeztünk a bölcsesség korába, amikor az ember mindent megért és megbocsát, különösen, ha úgysincsenek esélyei a dolgok megváltoztatására. Talán történik valami csoda, lesz egy gazdag, bő termést hozó szép nyár, olcsó lesz a piac. És talán alábbhagy a fiatalabbakban a kapzsiság, az élősködési vágy, az öregek kizsigerelése. Lehet, hogy elveszítjük a gyerekünk, az új értékrendben nevelődő unokánk kegyeit, de tiszteletét elnyerhetjük még. Mindegy hogy ki, csak valaki szeressen bennünket. Nyugi-nyugi, mi okosak, tisztességesek, jók, bölcsek vagyunk, túl fogjuk élni ezt is, mint korábban annyi mást!

A maguk Mariska nénije