Pataky Attila nem hűtlen többé

Budapest. „Én döntöttem úgy, hogy hűséges leszek, és nem bántam meg. A flört még belefér, de csak játékból” – árulta el Pataky Attila, az Edda énekese. Sok sztár nyilvánvalóan kihasználja a koncertek után kínálkozó lehetőségeket.

Budapest. „Én döntöttem úgy, hogy hűséges leszek, és nem bántam meg. A flört még belefér, de csak játékból” – árulta el Pataky Attila, az Edda énekese. Sok sztár nyilvánvalóan kihasználja a koncertek után kínálkozó lehetőségeket. Mint Pataky Attila elmondta, ő „maximum csak felhasználta” a fellépéseket követő felkéréseket. Az énekes külön hangsúlyozta, hogy fel, és nem ki: a kihasználás ugyanis csak az egyik fél számára jó, míg a „felhasználás” mindkét féllel tisztességes. Tizenhárom évvel ezelőtt, számtalan hódítása után is minden tapasztalatára szüksége volt ahhoz, hogy meghódítsa jelenlegi kedvesét, Beát. „Beával nem volt könnyű, de megérte. Úgy érzem, megtaláltam benne a lelki társamat, és mivel ilyenből csak egy van az életben, meg kell becsülni” – mondta a Pataky Attila, akitől többek között azt is sikerült megtudni, hogy imád udvarolni és édesanyja nevelésének köszönhetően rettenetesen tiszteli a nőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?