Nyugtató csokigolyók

Washington. Talán csak a szerencsének köszönhetően nem végződött katasztrófával a SpaceShipOne űrrepülése. A tapasztalt pilóta nem rémült meg: a súlytalanság állapotában lebegő csokigolyókkal játszadozott.

A világ első magángéppel végrehajtott űrrepülése korántsem volt olyan tökéletes, mint amilyennek látszott, mivel több – potenciálisan végzetes – működési hiba történt. A különleges jármű létrehozója, Burt Rutan ezért úgy döntött, nem folytatja a tízmillió dolláros Ansari X-Prize fődíjáért folytatott versenyt, amíg tökéletesen meg nem ismeri a hibák eredetét. Bár maga a repülés sikerrel végződött, Mike Melvill tesztpilóta szerint katasztrófa történt volna, ha a jármű irányító rendszere valamivel korábban meghibásodik. A gondok egyébként akkor kezdődtek, amikor a jármű már a világűrben volt. „Amikor elhagytam a légkört, egyáltalán nem volt irányítás, és ha mindez hamarabb történt volna, akkor biztosan nem sikerül, és most mindenki szomorú lenne” – nyilatkozta a New Scientistnek. A hatvanhárom éves tesztpilótának ráadásul nem ez volt az egyetlen kellemetlen pillanata: a rakéta működése közben például hatalmas durranást hallott. A fejlesztők szerint a furcsa hangot a hajtómű végének külső, áramvonalas borítása okozhatta, amint a hatalmas légnyomás alatt összegyűrődött. „Szerencsére a borítás leszakadása nem veszélyeztette volna a járművet” – véli Dick Rutan, aki szintén híres tesztpilóta, és Burt testvére. Melvill első igazán húzós pillanata az volt, amikor a hibrid meghajtású rakéta beindításakor azonnal kilencven fokkal jobbra dőlt a gép, majd a pilóta korrigálása után kilencven fokkal jobbra pördült. „Felkészültem a gomb megnyomására, hogy leállítsam a motort és a repülést” – mondta Melvill. De az űrhajó stabil maradt és elérte a rekordnak számító 100 kilométeres magasságot. A több mint 20 éves gyakorlattal rendelkező pilóta még a rakéta normális működését is riasztónak találta, mivel sokkal gyorsabban ment minden korábbi magánfejlesztésű repülőgépnél. A SpaceShipOne pontosan 2400 km/ó sebességgel száguldott, és Melvill szerint a légkörbe visszatérő járműnek olyan volt a hangja, mint egy hurrikánnak. A problémák ellenére Melvill és a csapat jókedvű maradt. A pilóta a súlytalanság állapotában kibontott egy csomag M&M csokigolyót, és nézte, amint az édesség körbelebeg a kabinban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?