Németország nevet keres a bocsnak

Berlin. Tizennégyezer névjavaslatot kapott eddig a nürnbergi állatkert öthetes jegesmedvebocsa, ami jelzi, hogy feltartóztathatatlan az újabb „Knut-mánia” Németországban.

Az új kedvenc súĺya egyelőre még csak 2000 gramm, magassága pedig 30 centiReuters-felvételA nürbergi állatkert aprónyi jegesmedvebocsának egyformán szurkol Berlin, Nürnberg és az egész ország. A becenevén egyelőre Knutschi névre hallgató kis bocsot anyja, Vera ugyanúgy eltaszította, mint Tosca Knutot több mint egy évvel ezelőtt a berlini állatkertben. Néhány nap óta a mackólányt is az állatkert gondozói vették oltalmukba, akik persze számíthatnak a Knut felnevelésében óriási tapasztalatokat szerzett berlini kollégáik támogatására. Berlinből vasárnap üzenték meg Nürnbergbe, hogy egy különleges tápszerrel segítik majd Knutschi etetését, amelynek elsődleges célja annak megakadályozása, hogy a tej túlságosan is besűrűsödjön. Knut táplálásakor ez az amerikai ötlet alapján készített tápszer tökéletesen bevált, s a kezdetben rend?kívüli szerepe volt abban, hogy a berlini kedvenc immár 120 kilót nyom.

A nürnbergi aprósággal az orvosok szerint mostanáig minden a legnagyobb rendben. Knutschi eszik, melegszik és alszik. A szakértők azonban tudják, hogy az anya által elhagyott, s gondozók által kezelésbe vett jegesmedvebocsoknál éppen az első napok, illetve hetek a legválságosabbak, s az apróságok túlélési esélyei nem éppen a legmagasabbak. A Knuttal történtek után azonban hatalmas a derűlátás.

Mindenesetre az új kedvenc a nürnbergi számítógépes hálózatot a hét végén már „térdre kény?szerítette”. Tízezrek igyekeztek rámenni Nürnberg állatkertjének honlapjára (www. tier?garten. nuern??berg. de), hogy legalább Knut?schi fotóját láthassák. S a hálózat megbénult a nyomás alatt, néhány óra után a honlap már elérhetetlennek bizonyult. Külön honlapot (www. eisbaer. nuern?berg.de) létesítettek a nürnbergi városi hatóságok is, ahová a kis hölgy végleges nevére vonatkozó javaslatokat várják.

Vasárnapig 14 ezer indítvány futott be, Flocke, Franka vagy Lina szerepelt a leggyakoribb javaslatok között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?