Ole, Ole – ordítják a lelátóról a nézők, pedig a németországi Ruhpoldingban vagyunk, nem Norvégiában, ahol érthető lenne, hogy mindenki a „nagy norvégnak” drukkol.
Nem elég jó a második hely
Amikor Ole Einar 16 éves korában a biatlonstadionra követte bátyját, Dagot, és először próbálta eltalálni az 50 méterre levő, 10 cm átmérőjű céltáblát, aligha gondolta, hogy egyszer ő lesz a királyi családtagok után a legismertebb norvég, akinek a nevét lelátókról skandálják, és énekekbe csempészik a szurkolók.
– Családunkban mindenki síelt, a focin és a síelésen kívül számunkra más sport nem is létezett. Két fiútestvérem, Dag és Hans Anton szintén profi sílövő volt – meséli Björndalen, aki versenyszerűen 1992-től űzi ezt a sportot. A foglakozása lett, bár Ole Einar azt állítja, inkább hobbija a biatlon. Igaz, ismeri el, egész jól jövedelmez ez a hobbi, hiszen a világkupában minden győzelemért 6 ezer euró jár, Ole pedig már a nyolcvanadiknál tart. Hozzá lehet számítani a különböző
show-versenyeket, amelyek kb. 10 ezret hoznak, a Világkupa megnyeréséért 20 ezer jár, ezt immár négyszer szerezte meg a sílövők kannibálja – ahogy biatlonos körökben nevezik a nagy norvégot. Egyelőre nem is töri a fejét valamilyen „tisztességes” foglalkozáson, amiből eléggé mulatságos dolgok adódnak. A legtöbb életrajzi összefoglalóban pl. még mindig diákként szerepel, pedig épp holnap lesz 34 éves. Egyszer ugyan beállt távutas hallgatónak, de lelkesedése nagyon rövid ideig tartott, az iskola sosem motiválta annyira, mint a biatlon.
– Akár nyerek, akár vesztek, a motivációval sosincs baj – mondja, miután sikerült meggyőznöm arról, válaszoljon néhány kérdésemre, ne csak a norvégoknak nyilatkozzon, hiszen azok már kívülről fújják az életrajzát. Tudják, hogy nála nincs nap edzés nélkül, se télen, se nyáron, se ünnepnap, s az is tudják, Ole Einar annyira fegyelmezett, hogy mindennap 22 és 23 óra között aludni megy – még szilveszterkor is. Tudják, mennyire becsvágyó, törekvő, a második hely nem elég jó neki, hát még az ötödik. Ilyenkor – bár sohasem látszik rajta – annyira boszszantja őt a kudarc, hogy állítólag dührohamokra is hajlamos. Leges- legnagyobb csalódása bizonyára a torinói olimpia volt, ahol csúnyán elpuskázta az aranyakat. A sprintversenyen ugyan már csak pár méter választotta őt el az első helytől, amikor Vincent Defrasne a célegyenesben lehajrázta a szabadstílusú sífutásban egyébként kiváló biatlonfenomént. Ekkora csalódás...
Ole Einar elneveti magát, bólogat. Magánéletéről nem szívesen beszél, pedig félig-meddig a stadionban zajlik. No jó, ez egy kis túlzás. Csak annyiban igaz, hogy felesége, akit nyolc évvel ezelőtt ismert meg, ugyancsak sílövő. Nathalie Santer-Björndalen sokáig az olaszok csapatát erősítette – bár ez a szó nem éppen találó, hiszen tavaly rossz eredményei miatt menesztették az olaszok. Azóta belga színekben fut, merthogy kettős, olasz– belga állampolgárságú. A házaspár felváltva Santerék, a dél-tiroli szállodatulajdonos család toblachi házában és a hegy, illetve a határ túloldalán levő Obertilliachban él, ahova Ole Einar pár évvel ezelőtt költözött át Norvégiából.
Csapattársairól azonban szívesen beszél. Régi barátság fűzi Halvard Hanevoldhoz – mondja –, a sílövők 38 éves „matuzsálenméhez” és Frode Andresenhez, aki szintén a régi gárdához tartozik. Igaz, a pályán riválisok, mégis egészen más a rivalizálás velük, a csapattársakkal, mint mondjuk a tavaly visszavonult francia biatlonóriással, Raphael Poiréval volt. Ő igazi konkurens és nagy rivális volt, s a kettejük közötti sok izgalmas verseny a biatlon történetének fontos fejezete.
– Most azonban új érdekes, tehetséges sportolók jöttek a csapatunkba is, például Rune Bratsven és Emil Svendsen. Vele szintén nagyon jóban vagyok – fűzi hozzá Ole Einar, akitől a fiatalok elsősorban a hihetetlen koncentrációképességet szeretnék ellesni.
Björndalen olykor „rátéved” a sífutók pályájára is, s megszégyenítő vereségeket tud mérni a sportág klasszisaira. Mint például a szezon kezdetén tette: Beitostölenben a 15 km-es szabadstílusú sífutásban az ötödik helyet szerezte meg, s ezzel a legjobb norvég volt. Tavaly szerette volna megkaparintani az északi sí világbajnoki aranyát is, Sapporóban azonban csak a 16. helyen futott be. S minthogy két helyen egyszerre nem lehet síelni, gyakran kimaradt a sílövő Világkupafutamokból. Hiába szerzett 11 aranyat a tavalyi idényben, a kupát a sok hiányzás miatt kénytelen volt átengedni a német Michael Greisnek.
– Idén nem indulok a sífutó-világbajnokságon. Jelenleg kizárólag a sílövészet érdekel, nem is foglalkozom mással. Még több időt szeretnék fordítani erre a sportágra, hogy még jobb atléta lehessek. Erre összpontosítok, legalábbis Vancouverig, a 2010-es olimpiai játékokig – mondja határozottan Ole Einar.
– Olyan szokatlan és veszélyes kiruccanásokat sem tervez, mint 2006-ban, amikor az Északi-sarkon próbálta ki a sílécét? – makacskodom.
– Nem, nem, a közeljövőben egészen biztos nem.
Pedig vonzzák a veszélyek, a kihívások – a Himalája magassága, a motorok gyorsasága. Nyáron a Dolomitok csúcsait hódítja meg, motorozik és kerékpározik, gyakran vesz részt bicikliversenyeken is. Nyáron intézi üzleti ügyeit, projektjeit, szabadságra megy, de az ún. száraztréningeket sosem hagyja ki. Elemében azonban télen érzi magát, alig bírja kivárni a biatlonszezon kezdetét.
Névjegykártya
Név: Ole Einar Björndalen
Születési dátum: 1974. január 27.
Születési hely: Drammen, Norvégia
Klub: Simostranda
Magasság: 179
Súly: 66 kg
Családi állapot: nős
Iskolai végzettség: gimnázium
Hobbi: hegymászás, motorozás
Nyelvtudás: norvég, német, angol
Legnagyobb sikerei:
Olimpia: 5 arany, 6 ezüst, 1 bronz
Világbajnokság: 9 arany, 6 ezüst, 9 bronz
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.