Ritka, mint a fehér… karácsony!?

Tény, hogy a klímaváltozásnak köszönhetően a fehér karácsony sajnos már ritka, mint a fehér holló. Örülünk, ha a téli hónapok során legalább egyszer beköszön egy kis hóesés, és előkerül a padláson porosodó, régi szánkó. Legalább csúszhatunk rajta egy párat a régi idők emlékére. De mint minden csoda, ez is csak pár napig tart, ha nem csak pár óráig. Ezután marad az esőzés, a sár, a tizenvalahány fokok, és csak reménykedhetünk benne, hogy a téli ruhákat nem kell kihasználatlanság miatt egy hét után visszatuszkolnunk a szekrény legmélyére. Tény, hogy hó nélkül sajnos számunkra nem igazi a karácsony, hisz szüleink és nagyszüleink is arról mesélnek, mennyi hó volt régen. De vajon mit tehetünk?

Számoljunk azzal az alap dologgal, hogy vigyázunk a környezetünkre, és igyekszünk környezettudatosan élni annak érdekében, hogy megfékezzük a hanyatlást! Viszont azt be kell ismernünk, hogy ez már-már egy visszafordíthatatlan folyamat, és a legjobb esetben is csak késleltethetjük az elkerülhetetlent. Ebből adódóan két opciónk maradt karácsonyra: vagy kesergünk, és belefeledkezünk a régi idők hólepte karácsonyainak bódító emlékébe, vagy igyekszünk alkalmazkodni, és abból főzünk, amink van. Én az utóbbit választom! Elvégre a karácsony a szeretet ünnepe, nem a hóesésé. 

Be kell valljam, ahogy a minap újra hallgattam a már fent említett dalt, könnybe lábadt a szemem. Elöntött az a kellemes nosztalgikus érzés, ami kérdezés nélkül, pimasz módon megnyitja a könnycsatornát, és azzal a bizonyos szívmelengető érzéssel árasztja el az egész bensőnket. Nem egy konkrét emléket hívott elő, hanem egy megfoghatatlan érzés, önfeledt és nyugalmas boldogság telepedett a vállamra. Ha azt a feladatot kapnánk, hogy most hunyjuk le a szemünk, és idézzük fel az eddigi legboldogabb karácsonyunkat, hányan gondolnának csupán a hóra? Szerintem senki. Meg merem kockáztatni, hogy egy hang, egy illat, egy íz, egy idilli társasozás a nappaliban, egy meghitt ünnepi vacsora, a szerettünk mosolya, ahogy kibontja az ajándékát – ezek volnának azok a pillanatok, amelyek belénk égtek. Nem pedig a tény, hogy fehér volt az a bizonyos karácsony. Csakis az a fontos, hogy kikkel és hogyan töltjük az ünnepet. 

Vegyük a fáradtságot, és szánjunk időt egymásra, mert az együtt töltött idő a lehető legnagyobb kincs! Ezt az ember legtöbbször a saját kárán tanulja meg. Ne hagyjuk, hogy egy olyan elhanyagolható dolog, mint a hó hiánya, kedvünket szegje, elrontson bármit is! Igyekezzünk alkalmazkodni ehhez a folyton változó világhoz és abban találni örömet, amiben csak lehet! Lehet, mi sajnálkozunk vagy mérgelődünk, hogy gyermekünket csak a műhavas dombra tudjuk elvinni, viszont benne nagy eséllyel csak az marad meg, hogy elment egy fergetegeset szánkózni a családjával, miután forró csokit ittak a parkban a padon ülve. Teremtsünk bátran akár új hagyományokat, mondjuk egy karácsonyi biciklitúra képében, fedezzük fel a természetet, s figyeljük, miként kel életre a táj körülöttünk! Az ünnep hangulatát igazán megélni bárhogy, bárhol lehet. Mert a karácsony a körülöttünk lévő emberekről szól, a napról, „mikor szeretetet adunk és kaphatunk. Szép ünnep, vigyázz ránk!”