Útitipp: Sanghaj, a kontrasztok városa

Novemberben a Távol-Keletre
Aki hozzám hasonlóan odavan a magas épületekért, annak bizonyára beugrik egy furcsa felhőkarcoló képe, felfelé lapított formájával, a tetején pedig trapéz alakú nyílással. Ez a Sanghaji Világkereskedelmi Központ épülete, a híres „Sörnyitó”. Nem mindennapi látvány – ez a kifejezés nemcsak ennek a felhőkarcolónak a láttán jutott eszembe, sőt, elég sokszor elhangzott a Kína legnagyobb városában tett kirándulásunk során.
Akinek szöget ütött a fejébe a bevezetőt olvasva, hogy november elején hogyan lehet felüdülni a nyári melegek után a Távol-Keleten, azt megnyugtathatom. Sanghaj nagyjából a mediterrán térséggel található egy szélességen, és a Kelet-kínai-tenger partvidékéhez tartozik. Így az éghajlata még télen is kellemes Közép-Európához képest, ősz elején alábbhagynak a monszunok is, így bátran javaslom ezt az időszakot az ide utazásra. Novemberben nappal 20, éjjel 15 fok körüli hőmérséklet a jellemző, ennek köszönhetően nem szükséges sok vastag ruhát pakolni a bőröndbe (visszafelé úgyis annyi mindent érdemes majd hozni, kell a hely). Miután belőttük az időszakot, amikor kellemes kirándulóidőben tudjuk Sanghajt felfedezni, már csak egy jó repülőjáratot kellett találni az odajutáshoz, és szerencsénkre ez mostanában elég egyszerű. Budapestről több légitársasággal is eljuthatunk Kína számos nagyvárosába, kedvünk szerint átszállással vagy közvetlen járatokkal is. Ez utóbbiak mindig drágábbak, cserébe néhány órával kevesebbet kell repülnünk, azonban az árkülönbség két-háromszáz euró is lehet.
Mi az átszállásos verziót választottuk, és a kedvező menetrendnek köszönhetően kora délutáni budapesti felszállást követően helyi idő szerint másnap délelőtt érkeztünk Sanghajba (az időeltolódás 6, illetve 7 óra, mivel Kínában nincs óraátállítás, mi pedig éppen ebben az időszakban utaztunk). A jetlag leküzdésére pont megfelelt, hogy lefekvés nélkül a több mint tizenkét órányi repülés után egyből belevethettük magunkat a város forgatagába.

Az óriási metropolisz
Írhattam volna idézőjeleket is, mert mindkét kifejezés nagyon relatív Sanghaj esetében. Város – a legutóbbi adatok szerint több mint 25 millió lakossal rendelkezik, tehát két és fél magyarországnyi embermennyiség nagyjából tíz budapestnyi területen. Forgatag – ehhez elég talán annyi, hogy a csúcsidőszakokban egyes metrójáratok 50 másodpercenként közlekednek, és szinte mindig tömött sorok vártak a beszállásra. A metrót megérkezéstől elutazásig mindennap többször is használtuk, minden ide utazónak merem ajánlani. Habár a taxi is nagyon olcsó nemzetközi összevetésben, és a helyi Uber-alternatíva DiDi (nem csak uraknak) is meglepően jól működik, de a metró tiszta, gyors, és bizonyosan nem befolyásolják az elég gyakori nagyvárosi dugók. Emellett pedig szinte szemérmetlenül olcsó. A repülőtérről a belvárosig tartó út 8 jüanba, kb. 1 euróba került, a leghosszabb utunk, amely a központtól 40 kilométerre található kisvárosba vezetett, 16 jüan volt. Ilyen árak mellett az egyébként kapható 3 napos korlátlan jegyet sem érte meg megvenni, valamint a minden állomáson található rengeteg jegyautomatának köszönhetően a vásárlás is nagyon gyorsan ment.
Az utazás előtt bizonyosan mindenki tájékozódik az úti cél helyi sajátosságairól, ha esetleg már járt ott korábban, akkor emlékeire is hagyatkozik az úti készülődés során. Mi is felkészültünk készpénz váltására, valamint modern európai módon vittünk magunkkal bankkártyákat. Emellett pedig olvasva a közelmúltban utazók véleményeit, letöltöttük azokat az applikációkat, amelyeket a helyiek használnak a mindennapi pénzügyeik intézésére – és ezt minden Sanghajba látogatónak erősen javaslom. Eddig még nem volt arra példa, hogy egy kiránduláson sem bankkártyát, sem készpénzt nem használtam volna, de 2024-ben Kínában ez már a valóság. Az utolsó utcai árus is QR-kóddal rendelkezik, amelyet lecsippantunk, és az applikációban megadjuk a fizetendő összeget, amely azonnal megjelenik az árus számláján.
A másik lehetőség, amikor a boltban fizetünk, a mi QR-kódunkat mutatjuk a pénztárban lecsippantásra, és a fizetendő összeget leemelik a számlánkról. Ezt pontosítom: a külföldiek a WeChat és az Alipay nevű appokba tudják beemelni saját bankkártyájukat, és a személyi azonosítás (útlevéladatok megadása) után ezzel működnek az applikációk. Az első nap után már számunkra is magától értetődő volt a használat módja, az okostelefonunk pedig tényleg minden percben kéznél van, a készpénzmentesség pedig a zsebtolvajok ellen is kiváló megoldás. Erre is csak utólag gondoltunk, hiszen Sanghajban járva eszünkbe sem jutott, hogy ne lennénk biztonságban. Nyilvánvalóan ez köszönhető annak a kamera „erdőnek”, amivel lépten-nyomon találkoztunk. Tudjuk, hogy Európában a magánszféra védelme kiemelt fontosságú, ez többször átfutott a fejünkön, amikor viccből olyan helyet próbáltunk meg jártunkban-keltünkben találni, ahol nem látunk a közelben legalább egy kamerát. A vicc olyannyira jól sikerült, hogy hivatalosan feladtuk ezt a játékot.
A biztonság mellett a rend volt az, ami elsőre szemünkbe ötlött. Az utcákon nemhogy szemetet, de falevelet is alig találtunk – annál gyakrabban találkoztunk bambuszlombból készített söprűvel az utcát vizslató takarítókkal. Óriási kontraszt, amikor a lombseprűs munkás mellett az utcán robottól tudunk fagylaltot vásárolni. Ha már street food és markáns különbségek – nem hinnénk, hogy néhány évtizede ugyanitt éhínség tizedelte a lakosságot, és a ma utcán árult különlegességeket – nyárson sült kisebb kígyók, pókok, skorpiók, apróbb madarak – akkoriban szükségből készítették és fogyasztották. Emellett a kínaiak úgy tartják, hogy az életenergia, a csí szabadon áramlásához szükséges a lehető legváltozatosabb étkezés – a sanghaji piacokon a bátrabbak az étrendnek ezt az extrém változatos részét is megismerhetik.

Vásárlás és ikonikus épületek
Aki a piacokat kihagyná és inkább a hagyományos bevásárlóutcát keresi, a világ egyik legforgalmasabb turistasétánya a Nanking út. Mintegy 6 kilométer hosszan sorakoznak az üzletek, butikok, kifőzdék, teázók, éttermek, szuvenírboltok, ember legyen a talpán, aki egyhuzamban végigjárja ezt a kavalkádot. Az út mentén találjuk a híres Jing’an templomot, ahol ismét tetten érhetjük a sanghaji kontrasztokat. Felhőkarcolók tövében egy hagyományos buddhista templom, rengeteg, vallását gyakorló emberrel, a kijáratnál pedig pláza, nemzetközi luxusmárkák üzleteivel. Érdemes betérni és megfigyelni az óriási fémedények (kumb) kis nyílásaiba érméket dobáló helyieket – ha sikerül a kis lyukakon keresztül bedobni a pénzt, akkor az illető kívánsága teljesülni fog.
Ha végigsétálunk a Nanking úton, a Huangpu folyó partjára érünk. Körbenézünk és mintha egy földrészt ugrottunk volna. Sanghaj méltán világhírű, legeurópaibb része, a Bund vesz minket körül. Ez a folyóparti rész, mint a név mutatja, valamikor rakpartként funkcionált a kikötővárosban. Sanghaj már évszázadokkal ezelőtt fontos kikötő volt, számos brit, amerikai, francia, olasz kereskedőcég rendelkezett itt képviselettel, és ezek saját hazájuk építészetét is magukkal hozták. Mintha Európában járnánk, egymás mellett sorakoznak a lenyűgöző neoklasszicista, art deco, barokk stílusú épületek.
A népmesei kifejezést helyénvalónak érzem leírni: itt egyik ámulatból a másikba estünk. A Bund klasszikus európai eleganciája még szinte el sem jutott a tudatunkig, de a Huangpu másik partjának látványa szinte letaglózta az érzékeinket. A túlparti Lujiazui a város pénzügyi negyede, felhőkarcolói vonzzák a tekintetet, legyen nappal vagy éjjel.
A „Sörnyitó” mellett láthatjuk az Oriental Pearl (Kelet Gyöngye) TV-tornyot, amely tizenöt kilátószinttel rendelkezik, és nincs a városban olyan szuvenírárus, ahol ne lenne kapható a miniatűr verziója. Aki kilátóba vágyik és tényleg bírja a magasságot, a Shanghai Tower a telitalálat! Azt mindenki tudja, hogy jelenleg a világ legmagasabb épülete a dubaji Burj Khalifa, azonban azt kevesen tudják, hogy ha a világ legmagasabb kilátóteraszára szeretnénk feljutni, akkor Sanghajba kell utaznunk.
A Shanghai Towerben a világ jelenleg leggyorsabb liftje repíti fel az érdeklődőket az 562 méter magasan elhelyezkedő kilátóba, ahonnan 360 fokos körpanorámában gyönyörködhetünk. Akinek kedve van több száz méteres felhőkarcolókra „lenézni”, itt a helye! Egy javaslatom van a látogatáshoz: érkezzenek egy órával naplemente előtt, így még nappali fényben is élvezhetik a kilátást, és ha megvárják a napnyugtát a kilátóban, az éjszakai Sanghaj látképe több mint ötszáz méter magasból az az élmény, amit nem fognak egyhamar elfelejteni.

 

Egy kis kirándulás
A városban is találhatunk számos helyet, ahol felfedezhetjük a hagyományos kínai építészet és életmód nyomait, de erre kaptunk egy jobb ötletet. Az egyik külvárosi metróvonal végállomása Zsuzsiazsiao (más nyelvekkel viccelni nem szabad, bár mi is megtettük), ez a kisváros még őrzi a térség régimódi, hagyományos épületeit és gazdálkodását. Itt bepillantást nyerhetünk abba a korba, amikor még nem elektromos robogón szállította a futár házhoz az interneten rendelt ebédet. Sanghaj és vidéke nagyon gazdag természetes vizekben, számos folyó, csatorna szabdalja a tájat. Zsuzsiazsiao városa is csatornák mellé épült, az utcák mellett számos vízi útvonalon is közlekednek a helyiek csónakokkal, ki motoros, ki kézi erővel. Akinek kedve támad, a metróállomásnál már beszállhat egy hajóba, és megfelelő alku után akár az egész falut végigjárhatja ezen a módon. Érdemes azonban gyalog nekiindulni, és a számos hidacska, kis kikötő tájékán – vagy ha elfáradtak – csónakba pattanni és így felderíteni a várost. A vízen és a szárazföldön sem fogjuk megúszni a lépten-nyomon portékájukat kínáló árusok ajánlatait, de az árak nagyon kedvezőek, és mi itt ettük a legfinomabb ételeket a kirándulás alatt.
Saját tapasztalataink alapján egy hét alatt nyugodt tempóban fel lehet fedezni Sanghajt, és elegendő időnk van az időzónák közti átállásra is. Ha csak néhány előre eltervezett programunk van, az sem baj, a város úgyis minden sarkon valami újat kínál, valami mást, valami megszokottól eltérőt, Kínában egy cseppnyi Európát.