Tovább gyűlnek a felhők Šimkovičová feje fölött, már a politikusok is nyíltan bírálják

Martina Šimkovičová

Egyre többen lázadnak a kulturális miniszter, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kifogásolható személyi jelölései ellen. A kulturális élet képviselői mellett már számos politikus és más közéleti szereplő is felszólította az államfőt, valamint a kormányt, lépjenek közbe.

A Martina Šimkovičová vezette kulturális minisztérium egyes lépései ellen már rég nem csak a „pozsonyi kávéház”, valamint a kulturális élet jeles képviselői tiltakoznak. A Művszeti Alap (FPU) tanácsának legutóbbi ülése után ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az ügy egyáltalán nem csak a közvetlenül érintett ágazat problémája.

A miniszter asszonynak egy újabb nyílt levelet kézbesítettek, amelyet a kultúrmunkások érdekvédelmi szervezetei mellett Nagyszombat megye elnöke, Jozef Viskupič, Zsolna megye elnöke, Erika Jurinová, Pozsony megye elnöke, Juraj Droba és Eperjes megye elnöke, Milan Majerský, aki a KDH elnöke is aláírt. A tiltakozáshoz Pozsony, Nyitra és Zsolna polgármestere, három egyetem rektora, rektorhelyettesei és dékánjai, valamint Robert Fico korábbi kormányának kulturális minisztere, Marek Maďarič szintén csatlakozott. Maďarič személye ebben az esetben nem csak azért érdekes, mert Fico korábbi tárcavezetőjéről van szó, de ő volt az, aki ténykedésével nagyban hozzájárult az FPU létrejöttéhez.

Törvénysértés és szakmaiatlanság

Követeljük, hogy azonnali hatállyal hívják vissza a Művészeti Alap tanácsának tagjait, egészen pontosan a minisztérium által jelölt személyeket

- olvasható a Šimkovičovához intézett felhívásban, amelyet a Nyitott Kultúra platform tett közzé.

A nyílt levél egyfajta válasz az FPU igazgatótanácsának december 18-án tartott ülésére, ahol Martina Šimkovičová jelöltjei az ülésrend módosítása mellett az alapszabályban is változásokat szerettek volna eszközölni. A javaslatokat azonban nem csak formai hiányosságokat, de olyan, kifejezetten kártékony elemeket is tartalmaztak, amik az egész alap működését veszélybe sodornák. Népi fesztiválok, a régiók kulcsfontosságú kulturális központjai, de könyvtárak és különböző együttesek is eleshetnek a támogatástól. Erre az alap igazgatója mellett az igazgatótanács elnöke is rámutatott. A szavazásra végül minden igyekezet ellenére sem került sor. A voksolás várhatóan januárban kerül újra terítékre.

A kulturális minisztériumnak címzett követelést a törvényhozásban tevékenykedő képviselők, a parlament mediális bizottságának tagjai, az államfő, Peter Pellegrini, valamint a kormányfő, Robert Fico és miniszterei is kézhez kapták.

Az önkormányzatok aggályai

Az FPU-ról szóló törvény értelmében a tanács tagjai között egy olyan személynek is helyet kellene kapnia, aki a helyi és megyei önkormányzatokat képviseli. Azonban hiába az érdekvédelmi szervezetek igyekezte, a kulturális tárca egyetlen jelölésüket sem fogadta el, sőt egyeztetni sem voltak hajlandóak a falvak, városok és megyék politikusaival. Martina Šimkovičová november 15-én végül érdemi szakmai párbeszéd nélkül nevezte ki a régiók képviselőjét. Az érintettek szerint ez teljességgel elfogadhatatlan.

Sokkos exminiszter

Mivel a Művészeti Alap tanácsának ülése nyilvános, így a Smer egykori kulturális minisztere, Marek Maďarič is megjelent, néhány órával később azonban dühösen távozott. 

Szociáldemokrata kormány irányít bennünket, amelynek tiszteletben kellene tartania a sztrájkjogot. Itt a polgárok alkotmányos jogait sértik

- jelentette ki indulatosan az egykori tárcavezető, akit többek az FPU atyjaként is emlegetnek.

Maďarič a tanácskozást követően egy látleletet is kiállított az alap jelenlegi állapotáról.

„A minisztérium által kinevezett tagok többsége kész engedelmesen megszavazni olyan javaslatokat, amelyeket még csak el sem olvasott. Ezekre abban az esetben is áldásukat adják, ha bebizonyosodik, hogy nincsenek összhangban a törvénnyel. Ne legyen tehát kétségünk afelől, hogy ugyanilyen „felelősségteljesen” fognak dönteni a támogatásokról maguk is” - mutatott rá Marek Maďarič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?