Mézbe mártott ostya, alma, dió…

Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentése. A borsó, a mák bőséget ígért; a fokhagyma védte az egészséget; a dióval rontást véltek elhárítani, sőt jövendöltek is belőle, hogy ki lesz beteg a következő évben; a méz az életet édessé tette; az alma az egység, egészség, szépség, szerelem szimbóluma volt. Hajdan a magyar nagyuraknál ez idő tájt még az asztalos is sürgött-forgott a konyhában. Minden sült alá méretre szabott új tálat kanyarított. A babona szerint csupán azt a házat érte szerencse, ahol új tálban tálalták a karácsonyi menüt. Ezenkívül azonban akadt más alkalmi munkás is karácsonykor a konyhában: az ostyasütő diák. A ropogósra sütött, mézzel ízesített ostyák készítésével az egész évre való tandíját is megkereste az ünnep előestéjén. Sok helyütt jellemző volt az ételek sorrendjének, valamint a fogások számának előírt rendje. A vacsora ünnepélyes külsőségeit tovább fokozta a különlegesen megterített asztal. Keményített, patyolatfehér gyolcsabrosz, valamint az abrosz közepére a betlehemi jászolra utaló kevéske szénát, szalmát helyeztek, arra pedig gabonamagokat, hüvelyeseket, hagymát, diót, almát – így akarva biztosítani a következő évi jó termést. A karácsony este évkezdő, újévet befolyásoló és jósló jellegét a karácsonyi asztalon kívül az egyes ételekhez fűződő hiedelmek adják.

A bab és a lencse az általánosan elterjedt hit szerint igazi bőséget, sok pénzt ígért elfogyasztóinak. A mákos tésztát szerelmi jóslásra használták, és még a háziállatoknak is jócskán juttattak belőle, hogy azok jól gyarapodjanak, és egészségesek legyenek. A szentestén elfogyasztott hal szintén ősi szerencsejelkép. Már a csízióban (vagyis a kalendáriumban, jóskönyvben) is benne állt, hogy aki karácsonykor halat eszik, kerek egy esztendeig sebesen halad a munkájával. Vagyis olyan tempóban, mint ahogy a hal úszik a vízben. Karácsonykor nálunk is igen kedvelt étel a pulyka, fehér húsa kiváló, még ha száraz is kissé. Egyesek szerint a pulyka húsa akkor jó igazán, ha az állatot dióval tömik. Olyan erős a zúzája, hogy még a dió héját is kiválóan megtöri. Ezért nem is tisztították meg a diót, csupán rácsaptak a diótörővel, és úgy nyomták le a hízóra fogott pulyka gigáján. ĺgy aztán igazán finom lett a madár húsa. Mások pedig a kukorica közé kevert korianderrel, valamint ánizsmaggal, kakukkfűvel igyekeztek igazi fűszeres ízt adni a karácsonyi pulyka száraz húsának.

A december 24-i vacsora bevezetését, illetve befejezését sokáig a pálinka-méz-fokhagyma-ostya-dió-alma sorrend határozta meg. Akik őrizni kívánják az ősi hagyományt, ma is ezt a sorrendet választják az ünnepi menühöz.