„Mélyről kellett újra felkapaszkodnom”

Kár, hogy a rövidprogramban az Axel szimplára sikeredett. Az egykori cseh Európa-bajnok Petr Barna edzője, František Pechar nagyon szurkolt neked. Megdicsérte az ugrásaidat, mondván végre szépek, tiszták. Úgy, ahogy valamikor, amikor négy éve te lettél kontinensünk legjobbja. Zágrábban a kűr befejeztével, amikor kiderült, nem is volt távol az Európa-bajnokság dobogója, mi volt az érzésed? A várható pontszámokon kívül egyáltalán mi jár ilyenkor az ember fejében?

Nem mondanám, hogy olyankor a pontszámokra összpontosítok. Amikor befejezem a programot, s beállok az utolsó pozícióba, akkor azért érzem, hogyan futottam. Zágrábban annak örültem, hogy sikerült megcsinálnom, ez egy jó kűr volt. Egy pillanatig se fordult meg a fejemben, hogy ez milyen pontra lesz elég. Bent a lihegőben először azt tudatosítottam, hogy az első pontszám ötven felett volt, s örültem, mert az elmúlt években nem igazán sikerült technikában ennyire jót teljesítenem. Aztán láttam, hogy együtt száztíz pontot értem el, ami szintén magasabb, mint azelőtt. Amikor kiírták a végeredményt, és kiderült, csak három pont kellett volna a dobogós helyezéshez, akkor egy kicsit elkeseredtem. Bántott, hogy ez a hajszál most nem felém hajlott. De egy kis idő elteltével, egyre erősödött bennem: a verseny előtt azt mondogattam magamnak, jó programot kell futnom – s ez sikerült.

Amikor utolsóként kifutottál a jégre, akkor se jutott eszedbe, négy év után megint dobogóra kerülhetsz? Tudtad, hogy a többiek rontottak?

Nem tudtam, én sose nézem az előző futókat. Azt láttam, hogy az edzőm, oda-odapislog a monitorra, de én nem kérdeztem tőle semmit, ő se mondott semmit. Valamennyit érzékelek a tapsból, azért a hangokból egy kicsi beszűrődik a bemelegítő részbe, de igazából ott már főleg magamra figyelek. Nem jó, ha zavarnak. Azt tudtam, hogy az utolsó csoportban az öt lány közül mindenki tud mindent, tehát minden azon múlik, akkor, abban a négy percben ki hogyan tud összpontosítani, mennyit tud magából megmutatni. S azért abban is biztos voltam, hogy nem fog mindenki hibátlanul futni, mert ismertem az egész szezonban a teljesítményeket. Ez azt mutatta, mindenkinek ingadozó a teljesítménye, s a rövid után világos volt, hogy a kűr fog dönteni.

Bár ez így igaz, nem sajnálod mégis azt a rövid programban csak szimplára sikeredett Axelt? Ha az megvan, akkor talán tiéd az érem is.

Jó hallani, hogy a tévékommentátorok és a régi ismerős szakemberek azt mondták a programom befejeztével, hogy meg kell lennie az éremnek. Ez azért nagyon sokat jelent nekem, úgy gondolom, az első öt lány közül bárki felteheti magában a kérdést, hogyha ez vagy az az elem sikerül...

Miért is lett a duplából csak egyfordulatos?

Egy kicsit siettem, úgy éreztem, a zenében lemaradtam, s elég volt egy pillanatnyi kihagyás, s már túl voltam az ugráson. Persze, nem tudni, hogyan alakulhatott volna, hogyha a rövidprogram után második helyen állok. Akkor is tudtam volna, hogy a kűr dönt, s lehet, akkor nem sikerült volna ilyen jót futni. Persze, sajnálom, s azon leszek, legközelebb ne adjak lehetőséget arra, hogy ilyen apróságokon menjen el egy jó helyezés.

Az Eurosporton úgy konferáltak fel, hogy nyolc kilót fogytál, s ez meg is látszik az ugrásaidon, a mozgásodon – sokkal könnyedebb.

Ez nem igaz, két kilót fogytam, de valószínűleg ez is meglátszik, és jót tett. Átalakult az izomzatom, rengeteget edzettem szárazon, sok balettórát vettem, ami az ember szervezetére, izomzatára is hatással van. Érzem, fizikálisan nagyon jó állapotban vagyok, van erőm az ugrásokra, mert tény, hogy annak, aki egy picit ugrik, és gyorsan megforgatja, sokkal kevesebb energiára van szüksége, mint nekem a magas ugrásaimhoz – ehhez sokkal nagyobb lendület, több energia kell. S ahhoz, hogy én négy percben megugorjam a hét ugrást, rengeteg erő kell. Nem beszélve arról, hogy az új pontozási rendszerben például a pillangóból a beugrós libelle is annyi energiát igényel, mintha egy forgást csinálnék.

Ezek szerint nem volt semmilyen speciális diétád?

Nem, semmi. Sőt, még a verseny napján is kaptam csokoládét az edzőmtől, a koreográfusomtól meg, amikor bementünk a városba sétálni, finom süteményt. Nincs semmiféle megvonás, tudom azt, hogy mindent szabad, csak mértékkel.

Az edző és a koreográfus megelőlegezte az áldomást. A verseny utánra is maradt valami, esetleg ajándék?

Ilyen már nincs. De ajándék volt nekem a közönség szeretete, nagyon sok magyar volt kinn Zágrábban szurkolni, magam is meglepődtem a program végén, amikor felnéztem. Mindenütt sok magyar zászlót láttam, s olyan hangulatot teremtettek, mintha Magyarországon korcsolyáztam volna.

Mennyi munka van az idei Európa-bajnokságban?

Huszonvalahány évé. A felkészülés a következő szezonra mindig július elején, legkésőbb végén kezdődik, s végül is egész idényben azért dolgozunk, hogy világversenyek jól összejöjjenek. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a Világkupát is, végül is az egész egy állandó folyamat, nem túlzás tehát, ha azt mondom, az idei Eb-ben benne van az elmúlt évek munkája is. A tavalyi óta arra készültem, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Persze, ez nem ilyen egyszerű, mert az előző alapok nélkül semmire nem vinném.

Azt mondják, a negyedik hely a leghálátlanabb, felfogható ugyan, hogy a versenyző ott van a dobogó közelében, de mindenki úgy veszi, lecsúszott az éremről. A te hangodból most mégsem cseng csalódottság.

Amikor 2005-ben negyedik lettem, akkor az előző évi aranyérem után nagy csalódottságot éreztem, hogy nem sikerült dobogóra állnom. Most teljesen más a helyzet, nagyon mélyről kellett újra felkapaszkodom, nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Az persze bánt, hogy ha nincs az a hajszál, enyém a bronzérem, amiért azért megdolgoztam. Ám az sokkal nagyobb boldogság, hogy jól futottam, s a gálán is mindenki dicsért.

A 2004-es Európa-bajnoki aranyérmet követően nagyon nehéz időszakot éltél át – ezt magad is mondtad. Mi volt a legnehezebb?

Az, amikor az olimpia évében nem akart igazán úgy menni a korcsolyázás, ahogy szerettem volna. Nem voltam teljesen biztos az ugrásaimban, s ilyen helyzetben mindig a rosszabb verzió győz. Utána nagyon nehéz volt onnan talpra állni, elvesztettem egyrészt a bírók bizalmát, sokan megkérdőjelezték, miért versenyzek.

Nem az volt a nehezebb, hogy te magad veszítetted el az önbizalmad?

Amit elmondtam, az mind ezzel jár. S ha a saját környezetében sem hisznek az emberben, akkor az még nehezebb, de erről nem is akarok többet beszélni. A legfontosabb, hogy az olimpia után elkezdtem dolgozni Gurgen Vardanjannal. Örülök, hogy elvállalt, kijavította az ugrásaimat, technikailag újra rendben vannak, ezt most meg is mutattam. Járok sportpszichológushoz, ő is végig erősítette bennem, hogy ezt meg tudom csinálni, csak tegyem azt, amit az edzéseken, mert az csak jó lehet. Ez mind-mind hozzásegített ahhoz, hogy magamra találjak. A környezetem, a családom, a koreográfusom, Jerena Ipakjan az elmúlt évben nagyon sokat foglalkozott velem, de említhetem a szponzoraimat, akik gyengébb eredményeim ellenére kitartottak mellettem, bíztak bennem. Ők mind erőt adtak nekem ahhoz, hogy újra össze tudjam szedni magam. Egyébként azon, hogy tavaly Világkupa-versenyt nyertem, bekerültem a döntőbe, már látszott, a munkának van eredménye, s talán idén még mentálisan is sikerült megerősödnöm. Amikor rámentem a jégre, nem azt éreztem, „jaj Istenem, most ezt nekem meg kell csinálnom”, hanem próbáltam nyugodt lenni, és tenni a feladatomat. Talán ez az, ami meghozta az eredményt.

Rájöttél, hogyan kell csinálnod?

Igen, amikor a gála után lejöttem a jégről, az edzőm a palánk mellett várt. Mondta, hogy ez nagyon szuper volt. Ott akkor igazán éreztem, hogy élvezet volt korcsolyázni.

Az edzőn kívül mi minden változott az életedben?

Igazán sok minden nem változott, lassan befejezem a főiskolát, tavasszal készülök az államvizsgára. Próbálok nagyon komolyan dolgozni, hogy utólag ne tehessek szemrehányást magamnak.

Az idénynek nincs vége, március 17–23. között jön még egy megméretés – a göteborgi világbajnokságon. Gondolom, ezért nem is volt hosszabb pihenőd az Eb után?

Két nap, s megint elkezdtem az edzéseket. Közben felléptem Ljubljanában és Szarajevóban egy bemutatón, aztán még egy gálasorozaton, s február közepe óta itthon, Budapesten készülök a világbajnokságra.

A programon nyilván nem változtatsz?

Ilyenkor már nincs változtatás, esetleg apróság, ugyanazt gyakoroljuk – persze, finomítások lehetnek. A világbajnokságon is az a legfontosabb, hogy az ugrások jól sikerüljenek, illetve, jó összhatású programot mutassak be.

Érzed, hogy ezt a programot rád szabták?

Igyekeztünk úgy összeállítani, már a zenét is úgy kiválasztani, hogy az én stílusomnak megfelelő legyen, nagyon szeretem Edvin Marton zenéjét. Sikerült a koreográfiát, az ugrásokat úgy összerakni, hogy az nekem kényelmes legyen – ez volt az elsődleges szempont.

Göteborgban sokkal erősebb lesz a mezőny, jönnek a tengerentúliak és az ázsiaiak is.

A vb-n megcserélték a programot, a hét közepén, amikor a fiúk futottak, most a lányok fognak versenyezni. Nekem teljesen mindegy, 2003-ban is ilyen sorrend volt. Az tény, hogy nagyon erős lesz a mezőny, az európai kiegészül három japánnal, három amerikaival, kanadaival, a koreai lány is nagyon ügyes. Az jó dolog, hogy a világranglistán pillanatnyilag a hatodik helyen állok, s ha változik is a négy kontinensverseny eredménye miatt, benne maradok az első tízben. Nyolcadik hely körül végezhetek; biztos, hogy a rövidprogramot az utolsó két csoport valamelyikében mutathatom be. Most az Eb-n is láttam, milyen fontos a futási sorrend. Az elsődleges cél ott is az lesz, hogy nagyon jó programot fussak.