Megszülethet a védőoltás

Washington. Az amerikai Saint Louis Egyetem orvosi karának kutatói most először tesztelnek emberen egy olyan kísérleti vakcinát, amely reményeik szerint védettséget nyújt majd a világszerte 170 millió embert megfertőző hepatitis C-vírussal szemben.

Washington. Az amerikai Saint Louis Egyetem orvosi karának kutatói most először tesztelnek emberen egy olyan kísérleti vakcinát, amely reményeik szerint védettséget nyújt majd a világszerte 170 millió embert megfertőző hepatitis C-vírussal szemben. Sharon Frey, a kutatások vezetője szerint a vakcinát három különféle dózisban próbálják ki, és először – mint ahogyan az a klinikai próbáknál szokás – a biztonságosságát tesztelik. A hepatitis C-vírus az USA-ban mintegy 40 ezer új fertőzést és 10 ezer halálesetet okoz évente, s a négyezer májátültetés mintegy feléért lehet felelős.

A hepatitis C-vírus vér, vérkészítmények útján, valamint fertőzött vérrel szennyezett tűvel terjed. A vérkészítményeket ma már szigorúan ellenőrzik erre a vírusra is, továbbá az egyszer használatos eszközök elterjedése révén a kórházi fertőzések valószínűsége elenyészően kicsi. Ugyanakkor az apró bőrsérüléseken bejutó, parányi mennyiségű vér is fertőzést tud okozni. Ezért fennáll a fertőzés veszélye tetoválás, akupunktúra, testékszer felhelyezése során is. Igen veszélyeztetettek az intravénás droghasználók. Hepatitis C esetében a szexuális úton történő fertőződés valószínűsége elenyésző. A vírust hordozó anya sem veszélyezteti újszülöttjét, ilyen eredetű megbetegedést eddig nem észleltek. A hepatitisfertőzések a májrák szempontjából kockázati tényezőt jelentenek. A májrákok az esetek többségében (70-80 százalékban) májzsugortól érintett, úgynevezett cirrotikus májban alakulnak ki. Májzsugor viszont a máj krónikus károsodása és a károsodás kapcsán kialakuló krónikus gyulladás miatt jön létre. Ezt hosszan tartó krónikus alkoholizmus és/vagy májgyulladást (hepatitist) okozó vírusfertőzések válthatják ki. Nálunk és a nyugati országokban a krónikus alkoholizmus következtében kialakuló májcirrózis a gyakoribb, de egyre nagyobb gondot kell fordítani a vírusfertőzések elleni védekezésre. A hepatitis B ellen már létezik védőoltás, a hepatitis C ellen még nem.

A kutatók évek óta folyamatosan dolgoznak a problémán, ám eddig nem jutottak közel a végleges megoldáshoz, mivel a mutációk miatt a vírus szerkezete folyamatosan változik – reagált a hírre Telegdy László, a budapesti Szent László Kórház főorvosa. A szakember szerint a legújabb biztató kísérletek ellenére kétséges, hogy mikor lesz tömegesen alkalmazható az oltóanyag.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?