Megmaradásért küzdve

Torontálvásárhely az egyik nagyobb dél-bánsági magyar sziget. Az itt lakók elődei a XVIII. század végén Hódmezővásárhelyről és annak környékéről költöztek ide. Jelenleg az itt élő mintegy 5300 lakosnak valamivel több mint a fele (pontosan 2836) magyar. A lakosság száma az elmúlt évtized alatt csaknem ötszázzal csökkent, a magyarok részaránya pedig 60,90 százalékról 53,26 százalékra esett vissza.

A falu tiszta magyar református telepítésű volt, a Torontálvásárhely nevet a XIX. század nyolcvanas éveiben kapta és Trianonig viselte. Jól hangzó, történelmi név, és vásártartás azóta is van. De persze a megye nem az, ami régen volt. A Debellács megnevezés, az itteniek szóhasználatát hallva erőltetettnek tűnik. Sokak szerint a Debelyácsa helységnév a helyes, mert korábban így írták és használták. A régebbi egyházi iratokban is így szerepel.

Móricz Attila tiszteletes úr 1997 óta él a településen feleségével és hat gyerekével. Megszokták a környezetet és az itt élők is őket. Valószínűleg állandó lelkésze marad a falunak.

– A településen 2100-an református vallásúak. Rajtuk kívül még háromszázan vannak, akik nem református vallásúak, de református egyháztagok, tehát valami formában kötődnek az egyházhoz. Jelenleg a templomba járók száma 150 körül állandósult. Négy évvel ezelőtt, amikor gazdaságilag a mélyponton voltunk, 200–240 hívő is eljött az istentiszteletekre. Belgrádban, a református templomban, kéthetente tartok istentiszteletet, ahol átlagban 15-en szoktak megjelenni. Torontálvásárhelyen évente 50 temetés és 25 keresztelő van. Az elvándorlás folyamatos. Nagyon sokan elköltöztek Magyarországra, Észak-Bácskába, az utóbbi néhány évben is. Az értelmiségi, ha talál magának másutt helyet, elmegy. A pedagógusok ugyan maradnak, de magyar orvos nincs a faluban, állatorvos sincs. Egy-két diplomás ember dolgozik a mezőgazdaságban. Aki csak teheti, elmegy. Sokfelé járok, és amikor megtudják, hogy honnan jöttem, mondják: nekik is van itt rokonuk, vagy valakijük innen származott el. Nagyon sok tudóst adott ez a falu – csak nem saját magának. Ez furcsa és szomorú helyzet. Lelki szempontból a megmaradásért nem sokat tudunk tenni. Elsősorban a hitbeli megmaradás a lényeg, amit nekünk egyházilag nyújtani kell. Annyiból talán szerencsésebb a helyzet, hogy itt a vallási hovatartozás egybefonódott a nemzeti hovatartozással. Amikor van aktív egyházi élet, akkor ott bizonyos értelemben a nemzeti öntudat is erősödik. Sajnos, összmagyar betegségünk, a széthúzás ebben a faluban is megvan. Ezeknek az ellentéteknek az ütközéseit próbáljuk enyhíteni. De itt a bibliai felvetés: „Nincs emberem!” – mondja Móricz Attila.

A gyermekek többsége Torontálvásárhelyen jár hittanra. Jelenleg 120-nál is több (hat osztályra való) gyerek jár hitoktatásra, és 1997 óta az óvodások részére is megszervezték. Sajnos, sokszor előfordul, hogy magyar szülők gyermeke szerb osztályba jár, s náluk észrevehető, hogy nehezebben veszik az akadályokat. Amikor az egyházi otthon épült 1928-ban, akkor még volt színpada is. A tiszteletes úrék szeretnék ezt a színpadot újjáépíteni, legalább a gyerekeknek szervezett előadásokra. A karitatív tevékenység mellett hagyományápolással is foglalkoznak, húsvét előtt tojásírás-tanulást szerveznek, gyereknapot is rendeztek, gyülekezeti kirándulásokra mennek. Móricz Attila, 2001. augusztus 17-én vette át Hódmezővásárhelyen a millenniumi zászlót, melynek avatása szeptember 9-én volt. Azóta is domináns helye van a templomban.