Maga olyan okos!!!

Vasvári Anna annak idején az egyetlen karikatúristanője volt a Ludas Matyi című szatirikus hetilapnak. Tehát valójában ő volt az egyetlen olyan karikatúrista Magyarországon, aki okkal-joggal figurázott ki bennünket, nőket és nőpalántákat. Tette is ezt nyilván szívesen és jópofán.

Vasvári Anna annak idején az egyetlen karikatúristanője volt a Ludas Matyi című szatirikus hetilapnak. Tehát valójában ő volt az egyetlen olyan karikatúrista Magyarországon, aki okkal-joggal figurázott ki bennünket, nőket és nőpalántákat. Tette is ezt nyilván szívesen és jópofán. Persze, azért a férfiak sem estek ki a látószögéből, nekik is jutott néhány fricska. Egyik kedven Vasvári-karikatúrámon egy bamba, izomagyú izompacsirta tornyosul az íróasztal fölé, akire mint kisistenre bámul a csinoska titkárnőcske, mondván: – Gyuszika, maga olyan okos! És, képzeljük, nem szakad le a mennyezet, Gyuszika nem pirul el, nem tiltakozik, de még csak viszsza sem udvarol. Nem azért, mert csak egy rajzfigura. Ugyan kérem! Gyuszika azért nem, mert Gyuszika és a Gyuszikák meggyőződése, hogy ők okosak, szépek, az isten is arra teremtette őket, hogy a nők bálványais legyenek. (És még mondja valaki, hogy felénk nincsenek többisten-hívők!) Az is mindegy, hogy Gyuszika hány éves, sőt minél korosabb (nem is tudom, le szabad-e ilyesmit írni a férfiakról, akikről tudván tudjuk, nem öregszenek, nem jár el fölöttük az idő, annak még vasfoga is elkerüli őket, egyszerűen egyre érettebbek lesznek, vagy legalábbis egyre érettebbnek képzelik magukat, minél vénebbek), annál jobb, mert annál hiúbb, s annál inkább szüksége van arra, hogy pipiske pipikék szép szavakkal behálózzák őket, elcsábítva imigyen rég megunt feleségtől, felnőtt vagy felnövőfélben levő gyerekektől, akik előtt egyébként sincs már tekintélyük. A legegyszerűbb otthagyni csapot-papot, volt családot, hiszen a férfi még hatvanévesen is férfi, lehet újra apa, bár ha kisgyermekét sétáltatja, s ismerősei belenéznek a babakocsiba, nem azt mondják, gratulálok a fiadhoz, lányodhoz, hanem azt vetik a szemére: nem is mondtad, hogy már nagypapa vagy. Mit szól hozzá a feleséged? S hogy ezek után büszkeség tölti-e el a férfiút, vagy zavartan tovább ballag, mentalitás és lelkiismeret kérdése. Grendel Ágota

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?