ĺzlésterror – újból divat a keskeny nyakkendő

Ez az a divatcikk, amelynél minden centiméter számít: a divatra igazán fogékony fiatalok körében 6 centiméternél nem szélesebb ma a nyakkendő – olvasható az egyik szakmagazin előzetesében.

Ez az a divatcikk, amelynél minden centiméter számít: a divatra igazán fogékony fiatalok körében 6 centiméternél nem szélesebb ma a nyakkendő – olvasható az egyik szakmagazin előzetesében.

Bár egyik férfi sem fogja sutba dobni emiatt a karácsonyra kapott szélesebb darabokat, mégis érdemes megjegyezni, hogy a nagyon széles már nem annyira divat, mint régen volt.

„Ha a vásárlók ezentúl átlagosan egy centiméterrel keskenyebb nyakkendőt szeretnének viselni, már az kisebbfajta forradalommal ér fel” – olvasható a DivatMarketing című szaklapban.

Az egyik leghíresebb olasz nyakkendős cég forgalmazója szerint ha 8 centiméter széles a nyakbavaló, és nem 9, akkor a konzervatívabb vevők többet vásárolnak belőle.

Ami a mintákat illeti, kedvelt lesz a saját színében mintázott vagy kis mintájú, pepita, sötét tónusú halszálkaminta és a klasszikus csík. A sötét tónusok egyébként verhetetlenek: a barna háttérbe szorul, de hódít a bronz és camel, azaz a teveszín. A fekete kis mintával, a szürke, a vérvörös és a lila kiemelt szerepet kap. A legdivatosabb a 6 centi széles, illetve keskeny nyakkendő, de a többség leginkább a 7-8 centiméterest keresi majd.

A világon a legtöbb nyakkendő, mint sok más ruhadarab, a Távol-Keleten készül. A kézi munkával gyártott német és olasz minőségi darabok nehezen birkóznak meg a távol-keleti dömpingárakkal, ezért például Németországban tíz éve még 200 nyakkendőkészítő-műhely működött, azonban mára csak tízen maradtak – emlékeztet a szakmai kiadvány. (Pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?