Léteznek emberfajták?

Párizs. Az emberi fajon belül tudományosan meghatározható emberfajták léteznek. Erre mutatott rá három amerikai kutató a La Recherche című francia folyóirat tegnap megjelent számában.

A XX. század közepétől rossz emlékeket ébresztő elmélet szerint az emberfajtát „a fajon belül elkülöníthető típusok” alapján határozták meg – idézte föl a tanulmányban a három szerző: Marcus Feldman, a Stanford Egyetem biológia tanszékének kutatója, Richard Lewontin, a Harvard Egyetem összehasonlító állattani tanszékének munkatársa, valamint Mary-Claire King, aki a Washingtoni Egyetem orvostudományi és genetikai tanszékén dolgozik.

Azóta, hogy 2000. június 26-án mintegy kilencvenöt százalékban meghatározták az ember géntérképét, kiderült, hogy „földrajzi hovatartozásuk szerint csoportosíthatjuk az emberfajtákat” – hangsúlyozták a kutatók legújabb tanulmányukban.

A megfigyelések szerint „a genetikai változékonyság egy-egy emberfajtán belül sokkal nagyobb, mint a különböző emberfajták között”. A tudósok külön hangsúlyozták, hogy „a különböző vidékeken élők közötti genetikai különbségek elenyészőek azokhoz képest, amelyeket az egy adott területen élő teljes lakosság körében észleltek”.

Az újonnan nyilvánosságra hozott eredmények következtében újra fellángolhat a polémia az emberfajták létezésének nagyon is vitatott kérdéséről. A kutatók leszögezték: nem az emberi rasszok létezésének ténye veszélyes, hanem az, hogyan értelmezzük a tudományos eredményt. Ha valóban meg lehet határozni különböző emberfajtákat, ennek a kritériumnak akkor sem lesz mindig helye az orvoslásban: „Amennyiben a diagnózis vagy a kezelés érdekében haszonnal akarjuk alkalmazni a géntípus kategóriáját, nem az emberfajta meghatározása lesz a lényeges, hanem a páciens felmenő ági rokonságáról szerzett információ” – vélekedik a három kutató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?