Látogatóban de Piro márki otthonában

Szívélyes, közvetlen úriember a márki – igaz, egy kicsit másképp képzeltem el. Nem tudom, pontosan hogyan, de nem pulóverben. Pedig hát ma már egy márkinak is joga van lezseren öltözni, akár pulóverben mutatkozni a vendégek előtt. Minden mozdulatából, gesztusából, finom humorából azért nyilvánvaló, hogy az elegancia, a jó modor veleszületett. Az egyik legrégebbi máltai nemesi család sarja. A családalapító Cosimo de Piro egykoron, a nagy exodus idején a lovagokkal együtt hagyta el Rodoszt, és akkor telepedett le Máltán, amikor a spanyol király 1530-ban Fra Philippe Villers de L’Isle Adam nagymesternek adományozta a szigetet.

Kívülről a ház nem is tűnik olyan tágasnak, pedig összesen ötvenszobás, ezek nagy része a nyilvánosság számára is nyitott. A márki és családja szívesen beengedi a turistákat, azt mondja: örömmel mutatja meg, hogyan éltek a máltai nemesek az elmúlt 400 évben, milyenek voltak a bútoraik, kedvteléseik, szokásaik, hagyományaik, hiszen otthona egyben évszázadok titkait őrző múzeum is, amelyet a belépőjegyekből és persze jólelkű adakozók pénzéből tud fenntartani. Máltán ugyanis a legtöbb nemes az óriási kiadások miatt rég eladta palotáját.

Márványlépcső vezet felfelé a nagy szalonba, avagy a Sala Grandéba. Ez a ház legtágasabb szobája, amelynek talán legértékesebb darabja a Csehországból hozott, 18. századi üvegcsillár. A halványrózsa- és mustárszínűre festett falakon egyebek közt két pápa, XI. és XIV. Kelemen portréja, a 16. századi festő, Antoine Favray önarcképe csodálható meg. A 18. századi fekete lakkozott szekrény tulajdonképpen szétnyitható, hordozható kápolna. Egykoron nagyon divatosak voltak az efféle kápolnák, főleg nyáron használták ki, amikor a család a nyári rezidenciára vonult – kápolnástul. A nagy szalonból nyílik a „mozdíthatatlan” díszes házi kápolna és a téli ebédlő, a hatalmas, gyönyörűen faragott fekete firenzei asztallal és székekkel.

A házi levéltárban őrzik a családi iratokat, értékes dokumentumokat, házassági leveleket a 17. századig visszamenőleg. Szent Pál, Málta védőszentjének fából faragott szobrát helyezte el a ház asszonya, az angol születésű Frances de Piro márkiné a szoba közepén álló asztalra. A 17. századi szobor valószínűleg modellként szolgált Melchiorre Gafának, aki a vallettai Szt. Pál-székesegyház számára készítette az ott látható szobrot. Természetesen a márki is – mint minden máltai – feleleveníti az apostolról szóló történetet, mely szerint Szent Pál Kr. sz. 60-ban hajótörést szenvedett a szigetnél, és három hónapot töltött Máltán.

A ház egyik legértékesebb kincse az az aranyozott gyaloghintó, amelyet az egyik francia máltai lovag, bizonyos Frŕ Victor Nicolas de Vachon Belmont számára készítettek a 16. században.

Érdekes a régi hálószoba és a termet övező legenda is. A márki külön engedélyével megérinthető Orsola de Piro d’Amico ágya. A hölgy 1867-ben ment férjhez, s ebben az ágyban szülte meg kilenc gyermekét. Innen ered a mese, hogy, aki megérinti az ágyat, az sok-sok gyerekre számíthat. Szt. Rufina portréját, amely szintén ebben a szobában található Giuseppe Calí, de Piro márki dédapja festette. Híres máltai festő volt, műveit több templom őrzi.

Bizonyára kevésbé ismert tény, hogy Sir Walter Scott is járt Máltán, ezt a látogatást örökíti meg egy következő festmény a könyvtárszoba falán. Manoel de Rohan Polduc nagymester portréja szintén itt látható, sőt a hírhedt Ferdinand Hompesch, az utolsó máltai nagymesteré is. Ő volt az, akit Napóleon 1798-ban gyalázatos módon elűzött a szigetről.

Egy újabb festmény – immár a lakószobában – egy gyermeket ábrázol. Francesca Xarát, akit már gyerekkorában elígértek – hogy kinek, az már ködbe veszett –, s a kép, mondja a márki, valószínűleg a házassági szerződéssel kapcsolatban született. „Nézzék csak azt a hegyet a háttérben – hívja fel a figyelmet vendéglátónk. – Nem furcsa? Hiszen Máltán nincsenek hegyek. Azért festették oda, hogy a család gazdagabbnak tűnjön, a hegy ugyanis a Pirók szicíliai birtokára utal. A kislány arcát és kezét meg pirospozsgásra és pufókra festették, ami a kicsattanó egészség jele volt a 18. században.”

Meglepő dolgokra akad a látogató az ún. kék szobában. A kedves márki – aki tökéletes angolsággal beszél, s nem kemény akcentussal, mint a máltaiak többsége – az igazán gyönyörű ezüsttálcákra, -korsókra és egyéb finom csecsebecsékre hívja fel a figyelmet, ám sokkal érdekesebbnek tűnnek a 18. századi orvosi, sebészeti eszközök, amelyeket Manuel de Rohan Polduc francia nagymester uralkodása alatt készítettek. A máltai lovagok ugyan katonai és vallási rend tagjai voltak, de értettek a sebészethez is.

Eléggé kifárad és megéhezik az ember, mire IX. de Piro márki elvezeti a nyári ebédlőbe –, s nicsak, itt megterített asztal várja. Ezüst evőeszköz, máltai csipketerítő, csillogó vizes- és borospohár, már csak a tányérok hiányoznak valami pompás étellel, hagyományos máltai nyúlpecsenyével, citromos mártással lelöttyintett hallal… Ám itt a márki megköszöni a látogatást, s meleg kézfogással útjára bocsátja kedves vendégét. Álmai falatjait máshol kell elfogyasztania.