Konfliktuskezelő nagymesterek

Bár az a pletyka is elterjedt, hogy ifjú kedvesét egy Kapyváry Kapi nevű magyar katonatiszt és matematikus szerette el tőle, ezért bosszúból hagyta ki őket a testamentumból. A csábítás valóban megtörtént, viszont minden bizonnyal egy szélhámos hálózta be a hölgyet, ugyanis jellemzése pontosan illik Bolyai Jánosra. Az ügy szépséghibája, hogy a legnagyobb magyar matematikus az adott időben már negyedszázada aludta örök álmát.

A 20. század harmincas évei a matematikai modellek térhódításával, majd a számítógép megszerkesztésével egyértelművé tették, hogy előbb-utóbb szükség lesz a legendás svéd gyáros szellemi hagyatékának kibővítésére. Erre végül is 1968-ban került sor, amikor a Svéd Nemzeti Bank felajánlotta, hogy a Nobel-díjjal járó 10 millió koronát minden évben folyósítja egy új, róla elnevezett díj kifizetésére. Tevékenységi köréből kifolyólag úgy döntött, közgazdasági kategóriát alapítsanak. Mivel ezen a területen a matematikusok alkották meg a legjobban használható modelleket, nagyrészt ők részesülnek a díjban, melynek hivatalos neve Nobel-emlékérem.

Az osztrák–magyar Nagy Könyv

A játékelmélet nagyjából 350 éves múltra tekint vissza, megalapítója a francia matematika két géniusza, Pierre Fermat és Blaise Pascal. Ők a kor divatos, két kockával játszott szerencsejátékának maghatározására használták, megalapítva a valószínűség-számítás tudományát. A 20. század kezdetén a tudósok a legősibb szellemi sportra, a sakkra is kiterjesztették a vizsgálatokat. Az 1929-es gazdasági válság derült égből lecsapó villámként érte a társadalmakat, egyben élesen rávilágítva a tényre, hogy az eddigi matematikai modellek nem nagyon használhatóak a gazdasági folyamatok leírására. Nem is csoda: a valószínűség-számítás a véletlen események leírásával, a sakkelmélet pedig a pontosan nyomon követhető lépésekkel foglalkozik. Az előbbi esetében a játék résztvevője a vakszerencsében, az utóbbinál saját tudásában bízik.

Az osztrák Oscar Morgenstern és a magyar Neumann János vetette fel először, hogy van egy olyan játék is, amelyben a véletlen, a tudás, ráadásul a helyzeti pozícióból származó előnyök is megvannak: a kártya. A két jóbarát szenvedélyes pókerjátékos révén nagy csatákat vívott egymással. Homály fedi a tényt, hogy mikor pattant ki agyukból a gondolat, de 1944-ben megjelentették közös könyvüket Játék-elmélet a matematikában és a közgazdaságban címmel, amelyet a pókerre építettek. Azóta is őket tekintik a modern játékelmélet atyjának. Mivel ekkor még matematikus nem részesülhetett a legjelentősebb tudományos kitüntetésben, Nobel-díjat nem kaphattak. Viszont művük megjelenésének negyvenedik évfordulóján, 1994-ben a játékelméletért osztották ki a közgazdasági Nobel-emlékérmet. John Nash amerikai és Reinhard Selten német kutató mellett a harmadik kitüntetett a Fasori Gimnázium egykori diákja – ahol egykor Neumann János is érettségizett – , Harsányi János lett.

A játékelmélet újra diadalt aratott

Tizenegy év múltán ismét a játékelmélet képviselői részesültek a Nobel-emlékéremben. Thomas Schelling a Marylandi Egyetem, Robert Aumann amerikai–izraeli kettős állampolgár a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatója. Mindketten a konfliktusmegoldás módozataival foglalkoznak, ahol a szembenálló felek – konkurens cégek, katonai hatalmak, munkaadók vagy szakszervezetek – meghatározott módon próbálják a szembenállásból eredő feszültségeket megoldani. Játék-elméletüket olyan praktikusan életmentő akciókban alkalmaz-ták, mint a Marshall-terv kidol-gozása. Schelling katonai konf-liktusokkal, a leszerelés kérdéseivel is foglalkozik; legjelentősebb elődjének Neumann János tekinthető, akit Dwight Eisenhower amerikai elnök kért fel egy analízisre. A koreai háború idején, az ötvenes évek elején az amerikai hadvezetés egyre erősebb nyomást gyakorolt a legendás tábornokra, hogy atomfegyvert vessen be Kína ellen, aki hatalmas hadseregével az észak-koreaiakat támogatta. Neumann érdeme, hogy játékelmélete alapján bebizonyította, a vezérkar által tippelt húszmillió áldozat nem hozza meg a várható eredményt. Az elnök megfogadta Neumann tanácsát, így a világ elkerülte az első nukleáris háborút. Az ügy kipattanását követően Mao Ce Tung kínai pártvezér Neumann Jánost igazolva nem éppen tudományos módon reagált: megüzente az amerikai elnöknek, ha az általuk tippelt áldozatok számának tízszeresét, tehát kétszázmillió honfitársát sikerülne megölniük, Kína attól még a világ legnépesebb országa maradna. Ha viszont ők tennék meg ezt az amerikaiakkal, az Egyesült Államokat kiradírozhatnák a térképről.

Bár a Nobel-díj Bizottságot folyamatos bírálatok érik, hogy az utóbbi évtizedekben a legtöbb díjat amerikai kutatóknak ítélte, egyértelműen elmondható, ezúttal a díj a legjobb kezekbe került. A recept adott, a politikusoknak, a katonáknak, a gazdaság és a társadalom irányítóinak már csak alkalmazniuk kellene a tudósok konfliktusmegoldó javaslatait.