Komodói sárkányok és barrakudák

A hajó egyre jobban ring, az öblök védelméből a nyílt tengerre érünk. A Csendes és az Indiai óceán között bizony érezzük az erős áramlatokat. Az iratainkat, a pénzünket és a fényképezőgépet a nyakamba kötöm, és a mentőmellény irányába pislogok. Nézem a partot, a menekülés útját. De vajon hová tudnánk kiúszni? A partot heves hullámzás veri, a szigetet varánuszok lakják, amik kérhetetlenül elfogyasztanának ebédre. Kapaszkodom a dülöngélő hajóba és reménykedem, hogy nem leszek a sárkányok eledele! Kis halászokat és gyöngyhalászokat is látunk csónakjaikban és lélekvesztőkben.

Hozzá lehet szokni az őrült hullámveréshez?

Amint elülnek a hullámok, az idegenvezető arcára is visszatér a mosoly és tálal: az asztalra panírozott banán, zöldségleves, sült tészta kisrákokkal, sült csirke, paradicsomos-fokhagymás mártásos grillezett hal kerül. A háborgó tengeren még háborgó gyomorral is nehéz ellenállni ilyen finomságoknak.

Végre lehorgonyzunk és kievezünk a partra. A bejáratnál álló irodában kitöltünk egy adatlapot: ha eltűnnénk, tudják, hogy hívták és honnan érkezett az a turista, aki itt járt. Megesett már, hogy az elkószált a turistáknak nyomuk veszett. Tizenöt dollár a belépőjegy, de csak indonéz rupiánk van: persze jókora kezelési költséggel számítják át az összeget. Aztán elsétálunk az ott álló 3-4 ház irányába, ahol a 2500-ból hét heverő varánuszt meg is pillantunk: a házak tövében pihengetnek. A vezetőnk lelkes. Az előző csoportjával csak négyet láttak. Mi csalódottan nézzük az agyonetetett sárkányokat: bizonyára azért táplálják őket, hogy meg ne támadják a turistát vagy el ne szaladjanak előle.

Most „csak” titokban etetnek

A sziget az UNESCO Világörökség részét képezi. Az UNESCO, a Greenpeace és egyéb természet- és állatvédő szervezetek közbenjárása miatt a kormány szigorúan megtiltotta a sárkányok etetését. A közelmúltig az volt a divat, hogy a varánuszok elé kecskét vagy más állatot dobnak a sűrűn kattogó fényképezőgépek kereszttüzében. Most „csak” titokban etetnek, hogy el ne tűnjön az erdőben a turistalátványosság, és ne kelljen napokig kutatni a szigetet, míg egyet lencsevégre kaphatunk. Pedig az etetés árt a varánuszoknak: nem tanulnak meg önmagukról gondoskodni a természetben, nem szoknak vissza a vadonéletre.

Várjuk a beígért sétát

A helyi vezetőnk figyelmeztet, hogy a szigeten tilos tüzet gyújtani, dohányozni, szemetelni, rongálni. És sátorozni sem szabad. Ki gondolta volna?! És ne induljunk guide nélkül útnak, mivel mérges kígyókkal is találkozhatunk, főként kobrával és viperával. És nem utolsósorban mérges harapású sárkányokkal.

A helyi idegenvezető fog egy kétfelé ágazó vékony kis botot, azzal indulunk útnak. Egymásra nézünk: ezzel a fabottal akar minket megvédeni a vérengző fenevadaktól? Semmi fémbot vagy elektromos bénító? Vagy tudja, hogy a sárkányok a sziget gyomrában élnek, errefelé véletlenül sem tévednek?

Sétálunk fél órát egy kitaposott ösvényen, látunk kakadut, őzeket és tőlünk tíz méterre szaladgáló vaddisznócsordákat, és már visszafelé is vesszük az irányt.

Ennyiből állt a szigetnéző séta?

Ugye nem megyünk vissza? – kérdezzük. Még felmehetünk a dombra, mondja kelletlenül. Hát menjünk fel! Felsántikál, izzad, fárad, Arnold sem bírja nagyon: sajnálom őket, hogy a turistairoda ígéreteit be kell tartaniuk, és nem hűsölhetnek otthon.

Szép panoráma nyílik a száraz szigetre és a kis öbölben pihenő hajónkra. Vezetőink pihenőt iktatnak be, alig várják, hogy pihenjenek: amikor csak tehetik, utcán, bódékban, mindenhol kinyújtóznak. A dombon megkérdezik, elégedettek vagyunk-e, indulhatunk-e a hajóhoz. Szeretnénk többet látni a szigetből, kérjük. Megnézünk még pár lyukat a földben: itt kelnek ki a kistojásokból a nagysárkányok. Eldöntjük, hogy következő kirándulásunkra biológusokkal indulunk útnak, akik engedéllyel rendelkeznek titkos és tiltott helyek megtekintésére is.

Naplemente előtt a mentőcsónakon kievezünk egy másik partra. A guide örül, addig sem kell foglalkoznia velünk és pihenhet. A hajón töltött vacsora után lemegyünk a nyitott hajókabinba. Egy-két csótány futkos a folyosón. Aztán egy öngyilkos akrobata barrakuda ugrik a fedélzetre, végigvergődik rajta, majd holtan visszaesik a tengerbe. Az egyik fiút utána küldik: hozza is holtan az állatot. Este még úgy gondoltuk, reggel búvárkodunk egyet a hajó körül – a barrakuda szemrevételezése után azonban elment a kedvünk.

Kora reggel elindulunk Bimába, Sumbawa szigetére.