December végén igencsak rontottam földrajzból. Egy ideig lapultam a padban, nem akaródzott felelnem. Pár óra elteltével gondolkozni kezdtem, tudtam, javítanom kell.
Készültem, de nem feleltem
– Te, nincs itt a földrajzos!
– Ne ugrass, jó? Én vagyok a soros, s nem tudok semmit!
– Komolyan! Most ment el.
Ereimben elhűlt a vér. Először elöntött a düh.
– Nincs itt! Mikor annyit tanultam! Mindent feladtam, hogy ma javíthassak! A barátokat, a tévét, a könyveket! És most? Mi az eredménye? Nincs itt a tanár! Megőrülök! Hogy azt a…! A lelkemet kitettem ezért a felelésért! – dúltam-fúltam magamban. Majd megriadtam.
– Miket beszélek? Mintha anynyira akartam volna felelni! – gondolta a gyengébbik énem.
– Persze, hogy akartam felelni! Mégis, miért gürcöltem egy hétig? – válaszolta a bátrabbik énem.
– De mi van, ha kihívott volna és rossz jegyet kaptam volna?
– Miért kapnék rossz jegyet, ha tanultam?
– Jaj, nem is tudom… talán jó, hogy nincs itt…
– Jó, jó, jó, egy fenét jó! Most megint idegeskedhetek a következő óráig!
– Jaj, hát majd… – a csengő belevisított a bennem lezajló harcba.
Kezdődött az óra. Egy fiatal tanár helyettesített. A barátaim körülvettek, lefoglalták gondolataimat… pár perc múlva már önfeledten kacagva beszélgettünk.
Végül is jó, hogy elmaradt az óra, mert jobban felkészülhettem a következő órára. S mégis rossz, mert egy újabb napot kellett várnom a felelésre. Persze, földrajzból annak rendje és módja szerint lefeleltem egyesre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.