Kávé – forgatási szünetben

Ismerem már a szervezőket, főképp, ha forgatásról van szó. Oké, hogy szombat, oké, hogy reggel, de az első variáció, úgymint hét óra – enyhén szólva – horrorisztikusnak tűnt. Eszembe jutott a nyári tortúra – akkor külső helyszín – délután négykor találka a Filmgyárban, smink-fodrász-ruha, aztán uzsgyi a terep. Halcsontos ruhámban, egy számmal kisebb selyemtopánban egyetlen snitt felvételével kihúztuk hajnali négyig. Ezt most szerettem volna megúszni, elegánsan késtünk majd két órát – és semmiről nem maradtunk le. Még csak a statisztériát pingálták, remény sem volt valami pörgősebb tempóra. Vágvölgyi B. András filmjéről van szó (1956-ban, valamint a forradalom leverését követő három évben játszódik), melyben a szimpatikus (és szerintem legpompásabb Garfield-hasonmás) rendező összeszedte a város kulturális életének jómadarait. Költőket (pl. Kemény István), énekeseket (pl. Bárdos Deák Ági, Palya Bea), képzőművészeket (pl. Zuzu), zenészeket (pl. Másik János), újságírókat (pl. Bakáts Settenkedő, Legát Tibor), és a legendák egyéb lovagjait, remek színészeket, egyszóval, aki élt és mozgott a környezetében, valamint a régi és új Budapesten. Legáttal, aki a pasim, a filmben is egy pár vagyunk: ő a bukméker, én a csaja. Szőke kis liba, gyatra dumával. Eleinte azt hittem, ezt a nyúlfarknyi szerepet rövid idő alatt feljátszom, aztán viszlát. De sajnos most szombaton se így alakult – a bárjelenet felvétele szintén az estébe nyúlt. A hideg Népstadionban a gázgombák melege sem segített, egyetlen reményünk a rozoga kávégép maradt. Az átállásoknál, apróbb technikai szüneteknél úgy robbantunk mellé, mint a meglőtt nyulak. Áldom a sorsom, amiért gyerekkori álmom, hogy színésznő legyek, nem vált valóra. Egy ilyen forgatás embertelen. Aznap csak táncolnunk kellett, de elgémberedett tagokkal, ereinkben vér helyett kávéval ez is gondot okozott. De tény és való, hogy Legáttal most táncoltunk életünkben először. Pedig már hét éve együtt vagyunk. Ehhez kellett egy szürreális helyszín, egy szürreális nap. Kellettek a statiszták az ötvenes évek ruháiban, kellett egy törpe, egy füstgép, és egy élő ló, aminek az utánunk jövő álomjelenetben lett szerepe. Bár én, amikor szegény párát megláttam, már csak a menekülésre tudtam gondolni. Fel a hátára, és innen el. Állítólag Vágvölgyi megcsinálta rólam életem közelijét. Ott leszek háromméteres fejjel a mozikban! Ezért akár újra is kezdeném…