Indonézia veszélyesen gyönyörű

Komodó a 17 500 szigetből álló indonéz szigetvilág egyik apró szigete. A turistának először Indonézia valamelyik nagyobb szigetére kell eljutnia, hogy a csak hajóval megközelíthető, izolált szigetre ellátogathasson. Jáváról Balira, majd pedig Sumbawára repültünk, ugyanis Sumbawa és Flores szigete között terül Komodó apró, kies szigete, ahol a világ legnagyobb varánusza él. A látogató a varánuszgyík megtekintése után egy csendes öbölben éjszakázhat a hajón, mert Komodón még nem épült vendégeket fogadó, megfelelően védett tábor.

Szilveszterkor szálltunk Balin repülőre és két órán belül Sumbawán landoltunk. A taxikból és a buszokból már jól ismert indonéz vezetési stílust minden zsigerünkben érezhettük (a sofőrök ide-oda cikáznak a forgalomban), és a repülőn a pilóták is jobbra-balra rángatják az egyébként is keserves állapotban levő gépet, mintha a levegőben valami akadályt kerülgetnének. Ráadásul minden széllökést érzünk.

A kis reptéren már vár ránk Arnold, az idegenvezetőnk, akit az utazási iroda rendelt ki a fogadásunkra. Azonnal csomaghordó fiút szerez nekünk, aki elvinné az 50 méterre álló autóhoz a csomagunkat. Köszönjük, nem kérjük, nem kell minket kiszolgálni, utasítjuk el a szolgálatát. Persze a többi turista csillogó szemmel konstatálja: micsoda szerviz! Arnold indulna is velünk a szállodába, amit mi fizetünk, de ő választott. Köszönjük, de mi már választottunk az útikönyv alapján. A száját húzza, majd kénytelen elfogadni a helyzetet: nem ostoba, tehetetlen és könnyen átvágható nyugati turistához van szerencséje. A reptérről Bimába, a közeli városba és szálláshelyünkre a tengerpart mentén jutunk el. Az utat sóföldek övezik halászbódékkal, amiket esős évszakban horgásztavaknak használnak, távolabb pedig rizsföldek zöldellnek.

Bima sáros, lócitromos földutakkal fogad, az út szélén helyi lakosok álldogálnak, beszélgetnek, árulnak, vásárolnak. Megérkezünk a szállodába, ami a gyarmatosítás idejéből maradhatott fenn: koszos utcáról nyíló, csempézett, a helyi viszonyokhoz képest előkelő épület. A szoba berendezése a luxuskategóriába tartozik: van hűtőszekrény és légkondi, a fürdőszobában angolvécé. A tisztaság azonban itt is kétséges: foltok tarkítják a falat, az ágytakarót, a padlót. Megegyezünk Arnolddal, hogy másnap indulunk a kikötőbe, Sapébe, majd onnan hajózunk Komodó szigetére. Kb. öt órás hajóút vár ránk, aztán megnézzük a varánuszokat, búvárkodunk, utána a part közelében éjszakázunk a hajón, majd visszajövünk Bimába.

Sétát teszünk Bimában. A város fekvése lenyűgöző: sűrű erdőkkel fedett hegyek és fenyegető vulkánok ölelik körül, na meg a tenger. Az utcán lovas kocsik vegyülnek autókkal, motorokkal. Lépten-nyomon „Halló mister!” megszólítást hallunk, majd örömteli nevetést. Az egyik piacutcán ananászt, narancsot vásárolunk, és a szilveszter estét pihenéssel töltjük, mivel nem merészkedünk ki az utcára, ahol közvilágítás nincs, csak egyes bódékból szűrődik ki halvány fény, a fehér ember pedig igazi attrakciónak számít. Eszünkbe jut a rendőrségen látott felirat: Travel Warning! Indonesia: Dangerously beautiful. (Figyelmeztetjük a turistákat! Indonézia veszélyesen gyönyörű).

Újév első napján indulunk Bimából Arnolddal, a sofőrrel és a szakáccsal Sapébe, ahol hajóra szállunk. Mi ketten, a hat fős személyzet és Arnold. Arnoldtól megtudjuk, hogy Sumbawa szigetét muzulmánok, hinduk és katolikusok lakják. Százalékokat nem mond, de tudjuk, hogy Indonézia számlálja a világon a legtöbb muzulmánt, (közel 90%-ban muzulmán vallású, csak Bali túlnyomó része hindu) – ráadásul Kína, India és az USA után 242 millió lakossal a világ 4. legnépesebb országa. Sumbawán a kereskedelem a kínaiak kezében összpontosul, ennek megfelelően senki sem szereti őket, tudjuk meg katolikus idegenvezetőnktől. Az ő kínai főnökének több étterme és hajója van, mondja irigykedve.

Két-három óra „ringatózás” után elérjük Komodó szigetét, újabb két óra, míg körbehajózzuk, hogy kiköthessünk a sziget bejáratánál, ahol belépőjegyet szednek. A szigetcsoport szürkés-barnás, kietlen, sziklás, száraz és zöld fűfoltok fedik, olykor összefüggő szavanna borítja, néhány fa és bokor is feltűnik, és a szigetek oldalán láthatók az erózió nyomai, a tengerbe hulló földcsuszamlások.

A sziget lakatlannak tűnik, ám egy faluközösség lakja: nemrégiben egy kislány lábát el is kapta az egyik sárkány. A komodói sárkányok nemcsak az embert és a szigeten élő vaddisznókat, szarvasokat tekintik eledelüknek, hanem fiatalabb sárkánytársaikat is. Ezért a kicsinyek kénytelenek a fa koronái közt élni, míg fel nem tudják venni a harcot a többiekkel. A kannibál sárkányok a döghúst sem vetik meg.

(Folytatjuk.)