Ihnačák Sean Connerynek is főzött

Nehéz lenne pontos sorrendet felállítani, de az tény, hogy az ismert szlovákiai sportolók közül a teniszezőkre és a jégkorongozókra jellemző leginkább a vállalkozó szellem, amire nagyon egyszerű és kézenfekvő a magyarázat: ők keresnek a legtöbbet. Persze, nem biztos, hogy ők voltak az első fecskék, a síző Jana Gantnerováék már elég régóta nekifutottak, hasonlóan a fitneszstúdiós Zora Czoborová is vagy Karol Kučera, aki teniszező létére hasonló területen vetette meg a lábát, még aktív játékos korában. Most is működnek a stúdiók, pedig Kajo az utóbbi időben többet foglalkozik a zenével, lemeze is megjelent, akciókon is fellép zenekarával.

A sportolók pályafutása is véges

Okos dolog, hogy az egykor népszerű, sikeres versenyzők mernek vállalkozni. A sportolók pályafutása véges, befejeztével nagyon gyakran nem tudnak magukkal mit kezdeni a népszerűséget élvező emberek, akik ugyan kemény munkához szoktak, de a profi karrier mellett sokszor nem futotta időből, hogy főiskolát, egyetemet végezzenek (főleg a teniszezőkre, hokistákra, futballistákra jellemző). Persze, más volt a helyzet a múltban, s mások a lehetőségek manapság. S bizony mások a bevételeik is – dollárban, euróban is milliókban számítandók.

Manapság nem könnyű semmiféle vállalkozás, de ahhoz nem kell különösebb tudomány, hogy rájöjjön valaki: a népszerűség kitűnő marketingfogás. Míg a közönséges halandónak, aki éttermet, bárt vagy szállodát nyit, elég nehéz és hosszú utat kell megtennie, meg kell fizetnie a reklámot, amíg megismerik a nevét, addig Pálffy vagy bármelyik jégkorongjátékos – de ugyanez érvényes a focistákra vagy éppen a komáromi kajakos aranyfiúkra is –, nevét mindenki ismeri, maga is kitűnő reklám. S nem lényegtelen, hogy azért a vállalkozáshoz szükséges alaptőke is adott. Bár tény és igazolt példa, hogy maga a név nem elég. Hány hollywoodi színész próbálkozott, híresebbnél híresebbek, s például a Planet Hollywood étteremlánc mégsem lett világsiker. Mesélhetne a dolgok folyásáról Peter Kočiš is: az egyik kereskedelmi tévé műsorvezetője a pozsonyi óvárosban nyitott éttermet, s bár sokáig bizakodott, hogy kinövi a gyermekbetegségeket, egy idő után mégis be kellett zárni a boltot.

Jamie Olivernél is járt

Marcel Ihnačák valamikor tehetséges poprádi hokista volt, ő is remélte, hogy egyszer kijut a tengerentúlra, az NHL-be. Ember tervez, isten végez. Megsérült a bokája, derékba tört a karrierje. Volt egy szakmája – szakács, amit annak idején csak kiskapus megoldásként választott, nem gondolta komolyan, hogy egyszer ott köt ki. A kényszerből művészet lett – rájött, hogy az étel elkészítésében is kiélheti magát, el tudja találni, kinek mi ízlik a legjobban. Tátrai éttermekben kezdett, míg 2001-ben a prágai luxusétterem, az Évszázad főszakácsa lett, s olyan hírességeknek főzött, mint Sean Connery, Calvin Klein, vagy a visegrádi négyek elnökei. Egy szép napon mégis otthagyta a biztos állást, s 2003-ban felkerekedett, hogy világot lásson – főleg azért, hogy megtanuljon angolul. Londonban állt meg. Mivel a pénze gyorsan szétgurult, dolgoznia kellett. Mosogatni is beállt volna, de szerencséje volt: előbb a híres Pied-á-Terre étteremben „bűvészkedett”, méghozzá Shane Osbornnál, míg vette a bátorságot, és bekopogott Jamie Oliverhez. „Megkérdeztem: nem kellek? Angliában ez nem szokás, az érdeklődők előbb életrajzot küldenek, én személyesen jelentem meg. Jamie tudni akarta, hol dolgoztam eddig, megmondtam, s olyan három perc alatt már fel is vett. Ő, aki kicsi kora óta a szülei restijében nőtt fel, mai marketingaktivitásai mellett nem engedheti meg magának, hogy napokat töltsön a konyhában. Egyre kevesebbet jött, pedig amikor beléptem hozzá a Fifteenbe, még rendszeresen járt.”

Aki nem hiszi, járjon utána... Tény, hogy Marcel az előző helyéhez, amelyet két Michelin-csillag díszített –, ez pedig a gasztronómiában valamit jelent –, alább adta. Az ok: 2004 novemberében a Pied-á-Terre leégett.

„Jamie nagyon kellemes és szellemes ember, nem érezteti senkivel, hogy ő a tulajdonos, sőt, meg tudja becsülni a jól végzett munkát.” Marcel Ihnačák két évet töltött Jamie Fifteenjében, amikor úgy érezte, hogy ideje saját lábára állni. Visszajött Szlovákiába, s Pozsonyban saját éttermet nyitott. A Liviano megnyitására Jamie személyesen nem tudott eljönni, a főszakácsát küldte el maga helyett.

Šatan és a juhtúrós leves

Komáromban a kajakosok, Zólyomban Ján Lašák, a szlovák jégkorong-válogatott kapuvédője teremtett hagyományt. „A szálló, amelyben hét szoba van tizennégy férőhellyel, egyszer megy, máskor kevésbé. Az étterem, amelyet bérbe adtunk, jól bevált, oda sok vendég jár ebédelni hét közben”, tudtuk meg a kajakos Riszdorfer Ricsitől. A zólyomi hokiklub védője, Rastislav Štork pedig a város központjában nyitott internetes kávéházat. „A barátom állt elő az ötlettel, s meg is valósítottuk... Igaz, milliomos nem leszek belőle, de hobbinak jó, lereagálom a hoki közben felgyülemlett feszültséget. Sokszor odaállok magam is a bárpulthoz” – mondja Štork.

Ján Lašák, aki a cseh Pardubice kapuját védi, a zólyomi vár tövében telepedett le. A népszerű hokista nem a nevével csalogatja szurkolóit, hanem mezének száma szerepel a resti elnevezésében. Arra, hogy a Steak25House-nak köze van a hokihoz, a bejáratnál, majd a pincehelyiségbe belépve, a vitrinből ráköszönő mezek és érmek láttán ébred rá a vendég. Amerikában, amikor még az NHL-ben játszott, az volt a terve, hogy szállodát nyit, de az túl bonyolultnak tűnt, amíg kicsik a gyerekek, így lett az eredeti tervből vendéglő. Persze, ez is más lett, mint amiről mintázni készült: „Az a típusú ragadott meg, amelyben a butler (főpincér – a szerz. megj.) egyik asztaltól a másikhoz megy, beszélget a vendégekkel, jó kedvre deríti őket, s mivel azok jól érzik magukat, szívesen visszajárnak. A tengerentúlon egészen más a helyzet a kiszolgáló személyzettel, ami azzal függ össze, hogy a fizetésükbe belekalkulálják a borravalót is, ami jelentős summa, a fizetendő összeg 10–15 százaléka. Nálunk, legalábbis a pincéreim azt mondják, inkább csak kerekítik a vendégek az összeget, maximum öt százalékot adnak, ezért ehhez kellett alkalmazkodnunk.”

Radoslav Suchý, aki 2002-ben tagja volt a világbajnok együttesnek, közvetlenül a poprádi stadion szomszédságában vert sátrat, s kalibájának állítólag olyan jó a konyhája, hogy a helyi hokisták is gyakran látogatják. Főztjüket megkóstolta Peter Bondra, és nagyon dicsérte játékostársa szakácsának főztjét. A válogatott kapitányának, Miroslav Šatannak a juhtúrós leves ízlett a legjobban.

Marián Gáborík három éve Trencsénben egy száz férőhelyes stadiont épített ellenértékként a várostól szimbolikus egy koronáért vásárolt telken. A csarnok jegén hokiiskola működik, de van itt klubhelyiség, sportüzlet, és nagyon népszerű a kávéház, amelyből lelátni a jégre, így a szülők onnan követhetik figyelemmel hokizó nebulóikat.

Minden gólért ingyen kapnak kupicát

Vladimír Vlk jégkorongozó családi vállalkozásba kezdett Szakolca (Skalica) mellett Vrádištében, egy kis bárt, vagy ahogy ő jellemzi, „falusi kocsmát” nyitott, hogy a hokival megkeresett pénze ne veszítse el értékét. S a szurkolók nyilván szívesen eljárnak oda, annál is inkább, hogy kedvenceikkel is találkozhatnak, azok ugyanis egyre gyakrabban ebédelnek társuknál.

Az ugyancsak Szakolcáról származó Žigmund Pálffyról is az a hír járja, hogy restit nyit. Bár Ziggy, akinek most egész más gondja van, feleségével, a bemondó Belányi Andreával a kórházat járja beteg kislányukkal, Saskiával, titkolózik. A lapokban napvilágot látott a hír, hogy megvette a volt Športka épületét, s azt készül rendbe hozni.

Zdeno Cíger, a bajnok Slovan jelenlegi edzője, aki szintén megjárta az NHL-t, Pozsony Trnávka városrészében vett egy szállót, s azt rekonstruálja.

Vlado Országh, aki több mint egy évtizede ment ki a tengerentúlra, de játszott Svédországban is, hosszadalmas sérülése alatt besztercebányai panziójában tölti a legtöbb idejét. A Boca, amelynek koktélbárja közkedvelt nemcsak a szurkolók, de az ottani hokisták és vállalkozók körében is, a világbajnoki meccsek alatt dugig megtelik. Lehet, hogy azért is, mert állítólag minden szlovák gólt követően ingyen kapnak kupicát a vendégek. A bárpultnál a kávékészítés szlovák bajnoka, Stanislav Cibuľa művészetét csodálhatják a betérők. Egyébként Országh elárulta, hogy maga is tud főzni. Amíg egyedül élt külföldön, a szükség rávitte, hogy megtanuljon. Mostanság csak akkor adja rá a fejét, ha a barátnőjét akarja kényeztetni.

Michalík és társai

A hokisták példáját a focisták is követik. Rastislav Michalíknak Oščadnicában van panziója. „Már régóta gondolkoztam, hogy valamibe belekezdek – vallotta be a RaMi tulajdonosa –, de nem tudtam eldönteni, mi legyen az. A feleségem állt elő az ötlettel, hogy próbáljuk meg a panziót.” Michalíkék több milliót invesztáltak az építkezésbe, arra számítva, hogy ha beindul, ha a vendégek megszeretik, hét-tíz év leforgása alatt megtérül a költség. A panzióban egyébként családtagok, barátok dolgoznak.

Az egyik legdrágább szlovák labdarúgónak Vratislav Greškónak, aki megjárta Európa három legjobb ligáját, a németet, az olaszt és az angolt, 2006 óta szülőföldjén Tajovban, az író Jozef Gregor Tajovský festői falujában kocsmája, üzlete, sőt – színháza van. Ez utóbbi hallatán mindenki felkapja a fejét... „Hagyománya volt itt a színháznak, de a meglévő épület egyre romosabb állapotba került. Fájt a szívem, amikor láttam, mi lett belőle. Ezért döntöttünk úgy, hogy csinálunk vele valamit. Törtük a fejünket, mi is legyen az, hogy minél jobban kihasznált legyen, így lett belőle multifunkciós terem, amely nemcsak fellépésekre, színházi előadásokra alkalmas, hanem különböző ünnepségeket, esküvőt, promóciót, tanfolyamokat lehet benne rendezni.” A nagy sporteseményeket pedig tévéképernyőn követhetik közösen az itteni szurkolók, akik a kocsma falán fotókon is csodálhatják kedvenceiket. Nemcsak a tulajdonost, de társait is...