Idei Oscar-érdekességek

Los Angelest elkezdték feldíszíteni. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy minden ellenkező rémhírterjesztés ellenére „A háború miatt elmarad” tábla nem lesz kitéve a Kodak Theatre bejáratára március 23-án. Elkezdődött az Oscar-jelölések „tudományos feldolgozása” is, íme, néhány érdekesség azoknak, akiknek nincs idejük az Oscar-archívumot böngészni.

– Az Oscar 75 éves történelmében másodszor fordul elő, hogy két egymás utáni évben is jelölnek musicalt a legjobb alkotások közé. 1971-ben a Hegedűs a háztetőn, 72-ben a Kabaré kapott legjobb filmnek járó jelölést. Tavaly a Moulin Rouge, idén a Chicago lett jelölve.

– A Gyűrűk Ura – A két torony a negyedik olyan folytatás az Oscar-történelemben, amely a legjobb film kategóriában jelölést kapott. A hetvenöt év alatt a The Bells of St Mary’s és a két Keresztapa-folytatás részesült hasonló elismerésben.

– Nem volt még arra példa, hogy ugyanaz a színész – aki egyébként szintén jelölést kapott mint legjobb mellékszereplő – a legjobb film kategóriában jelölt alkotások közül háromnak is a szereplője legyen. John C. Reilly egyaránt szerepel a Chicagóban, Az órákban és a New York bandáiban.

– John Williamst a Kapj el, ha tudsz zenéjéért idén 42. alkalommal jelölték. (A mindenkori rekord Walt Disneyé, a maga 64 jelölésével.)

– Amiről a legek közül az idén a legtöbb szó esik, az Meryl Streep 13. jelölése. Azzal, hogy az Adaptationben nyújtott alakításáért Meryl Streepet a legjobb női mellékszerelő kategóriájában jelölték, megdöntötte Katherine Hepburn 12 jelöléses rekordját.És még valami. Nem fordult elő túl gyakran az Oscar történetében – szám szerint nyolcszor a 75 év alatt –, hogy ugyanaz a szereplő ugyanabban az esztendőben két különböző filmben nyújtott alakításáért is a legjobbak közé kerüljön. Idén erre is van példa: Julianne Moore-t a Far From Heavenben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő, Az órákban nyújtott alakításáért pedig a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték, és ezzel az „elit klub” tagjainak száma kilencre emelkedett. 1994 volt az az év, amikor egyszerre ketten is ezen ominózus klub tagjaivá váltak – Holly Hunter a Zongoraleckével és A céggel, míg Emma Thompson a Napok romjaival és Az apám nevében című filmmel. Az akkor szerzett tapasztalatot azóta sem feledték: „Holly és én beszélgettünk arról, hogy mindketten egy kicsit szégyelltük magunkat, mert úgy éreztük, nem dolgoztunk meg a jelölésekért igazán” – nyilatkozta Thompson. „Egy szó mint száz, lelkiismeret-furdalásunk volt.”

Julianne Moore sem hitte volna, hogy ez megtörténhet: „Emberek mondogatták körülöttem, hogy két jelölésem is lehet idén, de nem hittem volna, hogy ez tényleg megtörténhet.” Lelkiismeret-furdalásnak azonban nyoma sincs: „Ettől érzem igazán úgy magam, mint egy igazi színész. Egyfajta megnyugvást érzek, megtettem azt, amit elterveztem, hogy meg kell tennem.”

És még néhány érdekesség a végére:

– 27 év óta először kapott két nem amerikai forgatókönyv is jelölést a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.

– Conrad L. Hall, A kárhozat útja időközben elhunyt operatőre az első posztumusz jelölt 1995 óta, amikor Massimo Troisi a Neruda postása főszerepéért kapott halála utáni jelölést.

A Buena Vista a tavaly alapított egész estés animációs film kategóriában az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is az ötből három jelölést mondhat a magáénak (Lilo és Stitch – A csillagkutya, Chihiro Szellemországban és A kincses bolygó). (Cinematrix)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?