Horoszkop

Akit szeret, agyonszereti, de éppen a túlzó birtoklással vadíthatja el magától a kedvesét.

Akit szeret, agyonszereti, de éppen a túlzó birtoklással vadíthatja el magától a kedvesét. Legszívesebben kalitkába zárná, és magával hordozná a munkahelyére, tárgyalásaira, és ha a kedve úgy hozná, egy kicsit megröptetné.

Felszabadító, egyetértést teremtő folyamat zajlik testében-lelkében, nemsokára ölelkezni fog azzal, akit most még fölnyársalna. Ha önmagunkkal harmóniában vagyunk, a világban is rendet tudunk teremteni.

Ha csak teheti, ne bonyolódjon jogi, peres ügyekbe. Méltányolja a régi barátságokat, s ha újat köt, legyen óvatos. Leplezetlen könnyedséggel bánik a pénzzel, ami ellenérzést válthat ki a gyűjtögetőkből.

Tegyen félre mindent, amit fontosnak tart, elsősorban a munkahelyi kötelezettségekről feledkezzen meg. Talán az lenne a leghelyesebb, ha ebben a kellemes időszakban venné ki a szabadságát, vagy annak legalább egy részét.

Most kiderülhet, hogy közvetlen környezetében, baráti körében olyan emberek is élnek, akikkel „láthatatlan szálak”, lelki rokonság köti össze. Érezni fogja, hogy összetartoznak, közös hullámhosszon lesznek.

Akármennyire is harcol ellene, ez most a veszekedés időszaka az életében. Meg kell vívnia néhány kemény harcot, és túl kell élnie jó néhány csalódást, hogy megértse végre: önt és kedvesét egymásnak rendelte a sors.

Átfogó megoldásokat keressen a világban előforduló nehézségekre. Segíteni szeretne, de még nem tudja, hogy milyen módon tehetné ezt meg. Kérdéseire a választ a spiritualitásban, misztikus tapasztalatokban keresi.

Lehet, hogy kissé visszavonul a világtól. Ennek eredményeképpen mély meglátásokkal lesz gazdagabb. Ha a világ nagy kérdéseit nem is tudja megoldani, saját problémáinak kezelésében nagy lépéseket fog megtenni.

Figyelme olyan dolgok felé irányul, amelyeknek állandó helye lehetne az életében. Nem riad vissza attól sem, hogy harcoljon azért, amit meg akar szerezni. A kezébe veszi kapcsolatainak, sorsának irányítását.

Legyen őszinte: miért nem szeretne nagyobb feladatokat elvállalni? Mert nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy véghezvigye őket, vagy mert nem érdekli az a terület, ahol dolgozik? Ha az utóbbi, akkor súlyos a helyzete.

Környezete most barátságosnak, megnyerőnek találja, előfordulhat, hogy új barátokat, ismeretségeket is szerez ebben az időszakban. Külsőjét vonzónak találják, és meglátják a bensőjében rejtőző szépséget is az emberek.

A csillagok erős akaratot, itt-ott erőszakosságot, szenvedélyességet bocsátanak önre. A munkában ez egyáltalán nem árt, de párkapcsolatában próbáljon meg mértékletes lenni, hiszen szinte agyonszereti, akit szeret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?