Riasztó a szlovákiai vasutak állapota

vasut k

Cseh mozdonyvezetők a sínek állapota miatt félve közlekednek a szlovákiai vasútvonalakon.

Aggasztó a szlovákiai vasútvonalak állapota. A problémát eddig a vonatok sebességének csökkentésével igyekeztek megoldani, cseh mozdonyvezetők azonban már ezt sem tartják ésszerű kompromisszumnak – közölte a Szlovákiai Vasutasok Szövetsége, utalva Jiří Vondra nyílt levelére, amelyben a szlovákiai vasúti infrastruktúráról írt.

„Már két éve próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy egyes vasúti pályák életveszélyesek. Az illetékes hatóságok eddig csak annyit tettek, hogy a vonatok sebességét 10 km/órára csökkentették” – jelentette ki Patrik Benka, a Szlovákiai Vasúti Fuvarozók Szövetségének (AROS) ügyvezető igazgatója.

Vondra szerint a Szlovák Vasutak (ŽSR) vonalain történő közlekedés gyakorlatilag egyenlő azzal, mintha napi szinten az utasokkal együtt életveszélynek lennének kitéve. Leginkább a Jókút–Párkány közötti szakaszt emelte ki, mint negatív példát.

Az AROS emlékeztetett, hogy a ŽSR üzemeltetési támogatása az utóbbi években folyamatosan emelkedett. „2022-ben 355 millió eurót, 2023-ban 391 millió eurót kaptak. Idén 472 millió eurót folyósítottak, 2025-ben és 2026-ban a tervek szerint ennél is magasabb összeget fognak. Ebből kifolyólag azt kérdezzük, hogy a megnövekedett közlekedésbiztonsági finanszírozás mikor mutatkozik meg infrastrukturális fejlesztésekben?” – tette hozzá Benka.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?